Tenisz: Balázs döntő szettre kényszerítette az első kiemeltet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.19. 22:36
Balázs Attila 6:4, 6:7, 6:2-es vereséget szenvedett az umagi salakpályás tenisztorna második fordulójában az első kiemelt David Goffintől. Az elmúlt napokban nagy skalpokat begyűjtő magyar teniszező a belga riválisa ellen is remekül játszott.

Balázs Attila rövid időn belül már a negyedik mérkőzését játszotta, hiszen két selejtezős győzelem után Damir Dzumhurt drámai csatában múlta fölül – három nyert mérkőzésén kétszer is top 100-as teniszezőt vert meg. Damir Dzumhurt drámai csatában múlta fölül – három nyert mérkőzésén kétszer is top 100-as teniszezőt vert meg.

Ilyen előzmények után alighanem önbizalommal teli vágott neki a tornán első kiemelt, a világranglista 14. helyén álló David Goffin elleni, centerpályán rendezett mérkőzésnek, ugyanis egyáltalán nem volt megilletődött: bevállalósan szervált, kemény ritörnöket ütött, és néhány rövidítésével is az őrületbe kergette ellenfelét.

3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, a hetedik játékban azonban elveszítette az adogatását Balázs, ez pedig döntőnek bizonyult. 6:4

A második játszmában kiválóan teniszezett a sok-sok magyar szurkoló biztatásától hajtott 27 éves versenyző, aki 5:4-nél egymásután háromszor jutott szettlabdához, de a belga mindet hárította. Ami itt még nem sikerült, az összejött később – tie-breakben, összesen három meccslabdát hárítva a magyar játékos diadalmaskodott. (7–9)

A döntő szettben 2:2-ig tudta tartani riválisát, a tornát a világranglista 174. helyén kezdő Balázs, ám a továbbiakban már nem jöttek be a megoldásai és 6:2-re bukta a játszmát, így véget ért a nagy umagi menetelése.

ATP 250-ES TORNA, UMAG (540 310 euró, salak)
2. FORDULÓ

Goffin (belga, 1.)–Balázs 6:4, 6:7 (7–9), 6:2
Vesely (cseh, 8.)–Albot (moldovai) 7:6 (7–3), 6:2
Dodig (horvát)–Cecchinato (olasz) 3:6, 7:6 (8–6), 6:2
Bodene (brit)–Lorenzi (olasz, 4.) 5:7, 3:6

ATP 250-ES TORNA, BASTAD (482 ezer euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Kuznyecov (orosz)–Carreno Busta (spanyol, 1.) 4:6, 7:6 (7-5), 3:0-nál Carreno Busta feladta.
Schwartzman (argentin, 7.)–Olivo (argentin) 6:4, 6:1
Laaksonen (svájci)–Cuevas (uruguayi, 3.) 6:4, 6:3
Ferrer (spanyol, 8.)–Brown (német) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
23 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59
Ezek is érdekelhetik