Wimbledon: Agassi végig ott lesz Djokovics mellett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 18:41
A jelenleg Novak Djokovics edzőjeként dolgozó Andre Agassi addig lesz ott tanítványával a jövő hétfőn kezdődő wimbledoni tenisztornán, amíg versenyben van.

A 12-szeres Grand Slam-győztes szerb és a nyolcszoros bajnok amerikai együttműködése még a Roland Garros előtt kezdődött. A párizsi versenyen azonban Agassi nem tudta végig a helyszínen támogatni Djokovicsot, így akkor már nem volt ott, amikor a – hozzá hasonlóan – korábbi világelső teniszező búcsúzott a negyeddöntőben Dominic Thiemmel szemben.

„Agassi addig lesz ott Londonban, amíg versenyben vagyok. A Garroson az együtt töltött nyolc kilenc nap rendkívül értékes volt számomra, sokat tanultam tőle, rengeteg tapasztalatát megosztotta velem” – mondta az eastbourne-i tornát megelőző sajtótájékoztatón Djokovics.

A szerb klasszis szabadkártyával indul az eheti viadalon, és 2010 után először vesz részt a wimbledoni GS-en kívül más füves pályás versenyen.

A 30 éves Djokovics komoly hullámvölgybe került a tavalyi Roland Garros-sikere óta, ami után a legendás Rod Lavert követően első férfi játékosként birtokolta mind a négy Grand Slam-torna bajnoki címét. Ezt követően Wimbledonban korán kiesett az amerikai Sam Querrey ellen, majd elvesztette első helyét a világranglistán a skót Andy Murrayvel szemben. Ez az év sem indult jobban számára, már a második körben búcsúzott az Australian Openen, ahol az üzbég Gyenyisz Isztomin múlta felül.

Múlt hónapban elküldte az egész edzői stábját, de ez sem segített, ugyanis a Roland Garroson a legjobb nyolc között az osztrák Dominic Thiem ejtette ki úgy, hogy a negyedik játszmát 6:0-ra vesztette el húsz perc alatt.

Djokovics negyedik helyen áll a világranglistán.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
13 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik