Tenisz: Fucsovics Márton hibátlan meccsen jutott döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.11. 17:12
Fucsovics Márton 6:0, 6:0-ra legyőzte a norvég Casper Ruudot a budapesti, 64 ezer euró összdíjazású ATP-challenger férfi tenisztorna elődöntőjében.

Az egyesben utolsóként állva maradt magyar játékos – aki 163. a világranglistán – az ATP-rangsor 216. helyezettjével csapott össze szombaton a BOK (volt Syma) Csarnokban, pályafutása során először.

A hazai közönségkedvenc a hét folyamán átmentette remek formáját a hétvégi, pozsonyi Davis-kupa-párharcból, amikor két egyes és páros mérkőzését is megnyerte, és sem az olasz Lorenzo Giustino, sem a német Mathias Bachinger, sem az olasz Luca Vanni ellen nem veszített szettet. Az elődöntőre csaknem 800 néző gyűlt össze a lelátókon.

A 25. életévét a héten betöltő nyíregyházi játékos azonnal elvette ellenfele adogatását, majd tíz perc elteltével már dupla brékelőnybe került. A 18 éves Ruud – aki az elődöntőben meccslabdáról fordított az orosz Alekszej Vatutyin ellen – nem találta az ellenszert, miközben Fucsovics szórta az ászokat és a nyerő ütéseket. A frissen, felszabadultan játszó magyar 22 perc elteltével szettelőnyben volt, ekkor a rosszullétre, szédülésre panaszkodó oslói teniszező rövid ápolást kért.

A második felvonás ezzel együtt ugyanolyan egyoldalú lett, mint az első: Ruud labdamenetet sem igen nyert, 40-semmiről sem tudta hozni a szerváját, Fucsovics pedig 45 perc alatt bemenetelt a fináléba. A magyar játékos még játszmát sem vesztett eddig a budapesti tornán.

A másik elődöntőben a torna egyik sztárja, a volt top 10-es osztrák Jürgen Melzer – aki januárban a későbbi bajnok Roger Federerrel játszott az Australian Openen – legyőzte Edward Corrie-t. A brit játékos az első fordulóban a junior Australian Open-bajnok Piros Zsombort búcsúztatta.

„Keményebb meccsre számítottam, Ruud szerintem a tegnapi meccsen elfáradt, mivel fiatal játékosról van szó, az ő szervezete talán még nem bírja ezt a sorozatterhelést – mondta Fucsovics az MTI-nek. – Ezzel együtt nagyon jól játszottam, remekül mentek a szervák, minden bejött.”

A 35 éves Melzerről azt mondta, három éve találkozott vele a pozsonyi challenger-torna első fordulójában, és bár meccslabdája is volt ellene, végül a döntő szett rövidítésében 12–10-re kikapott.

„A héten végig jobbkezesekkel játszottam, ő viszont balkezes. Figyelnem kell a szerváira, mert máshogy csavarodnak a testemre. Szeretem balkezeseknek tenyeresre ütni a labdát, mert fonákon jobban kifarol, és nyitva marad a tenyeres oldal. Holnap meglátjuk, mennyire sikerül” – tette hozzá.

TENISZ, CHALLENGERTORNA, BUDAPEST (64 000 euró, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Fucsovics Márton–Casper Ruud (norvég) 6:0, 6:0
Jürgen Melzer (osztrák)–Edward Corrie (brit) 6:4, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
13 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
17 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
18 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
20 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
2025.09.30. 09:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik