Mint arról beszámoltunk, Fucsovics Márton legyőzte a világranglista 36. helyén álló Martin Klizant a Davis-kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában rendezett Magyarország–Szlovákia párharc negyedik mérkőzésén, ezzel 3–1-es összesítéssel a mieink jutottak tovább. A magyar válogatott szeptemberben a világcsoportba jutásért játszhat, akár Svájc is lehet az ellenfél. A meccs után Fucsovics elmondta, hogy a Gulbis elleni sikerénél is jobbnak tartja a mostanit. Köves Gábor Svájcról, mint lehetséges ellenfélről beszélt.
„Semmi-negyvennél is csak erre figyeltem a harmadik szettben, ha ott elvesztem a szervámat, az egész meccs máshogy alakulhatott volna. Ez a győzelmem nagyobb volt, mint amikor a lett Ernests Gulbist vertem meg, jobban játszottam, és így nyertük meg a párharcot is” – jelentette ki a pozsonyi sajtótájékoztatón, hozzáfűzve, remélhetőleg sikerül átmentenie a formáját a jövő heti, budapesti versenyre.
Köves Gábor közölte, akár Svájccal is találkozhatnak a magyarok idehaza szeptemberben, de – mint tréfásan hozzátette – remélhetőleg sem Roger Federer, sem Stan Wawrinka nem vállalja majd a szereplést.
„Ha viszont jönnének, az egy másik kuriózum lenne” – vélekedett a kapitány.
Legfrissebb hírek

Nyilvános vergődés – Malonyai Péter publicisztikája
Tenisz
2025.09.18. 23:33

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete
Tenisz
2025.09.13. 23:29

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket
Tenisz
2025.09.13. 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!
Tenisz
2025.09.13. 16:01
Ezek is érdekelhetik



