Tenisz: Sarapova már hétfőn visszatér egy nagyszerű ügyért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.05. 19:43
Az ötszörös Grand Slam-bajnok teniszező Marija Sarapova hétfőn egy jótékonysági tornán tér vissza a pályára.

A volt világelsőt a nemzetközi szövetség (ITF) júniusban két évre eltiltotta doppingvétség – meldonium használata – miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azonban kedden csökkentette a büntetését, így április 26-tól ismét versenyezhet, jótékonysági rendezvényeken pedig addig is szerepelhet.

Sarapova hétfőn Las Vegasban a World Team Tennis (WTT) Smash Hits elnevezésű bemutatón lép pályára először a januári ausztrál nyílt bajnokság óta. Az orosz teniszező Melbourne-ben a negyeddöntőben búcsúzott, majd előbb sérülése, március óta pedig a doppingügye miatt nem játszhatott közönség előtt.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a pályára és egy nagyszerű ügyért játszhatok. Már nagyon várom az éjszakai teniszt” – nyilatkozta.

A WTT szerdai bejelentése szerint Sarapován kívül a többi között John McEnroe, Andy Roddick, Martina Navratilova, Mardy Fish, Mark Philippoussis és Liezel Huber is szerepel azon a jótékonysági rendezvényen, amelynek bevételével az Elton John AIDS Alapítványt támogatják.a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azonban kedden csökkentette a büntetését, így április 26-tól ismét versenyezhet, jótékonysági rendezvényeken pedig addig is szerepelhet.

Sarapova hétfőn Las Vegasban a World Team Tennis (WTT) Smash Hits elnevezésű bemutatón lép pályára először a januári ausztrál nyílt bajnokság óta. Az orosz teniszező Melbourne-ben a negyeddöntőben búcsúzott, majd előbb sérülése, március óta pedig a doppingügye miatt nem játszhatott közönség előtt.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a pályára és egy nagyszerű ügyért játszhatok. Már nagyon várom az éjszakai teniszt” – nyilatkozta.

A WTT szerdai bejelentése szerint Sarapován kívül a többi között John McEnroe, Andy Roddick, Martina Navratilova, Mardy Fish, Mark Philippoussis és Liezel Huber is szerepel azon a jótékonysági rendezvényen, amelynek bevételével az Elton John AIDS Alapítványt támogatják.

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52