Tenisz: az idei első top 20-as sikerét V. Williams ellen aratta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.04. 00:23
A világelső német Angelique Kerber két játszmában legyőzte a cseh Katerina Siniakovát a pekingi kemény pályás női tenisztorna első fordulójában. A címvédő spanyol Garbine Muguruza már a legjobb tizenhat között jár, miután két szettben megverte a kazah Julija Putyincevát.

A világranglista 223. helyén álló kínai Peng Suaj az első játszmában három szettlabdát hárított, majd 7:5, 6:1-re legyőzte a hatodik kiemelt Venus Williamset, ezzel az első sikerét aratta top 20-as játékossal szemben 2016-ban. Peng Suaj az első játszmában három szettlabdát hárított, majd 7:5, 6:1-re legyőzte a hatodik kiemelt Venus Williamset, ezzel az első sikerét aratta top 20-as játékossal szemben 2016-ban.

Muguruza mellett az amerikai Madison Keys, a 2011-es győztes lengyel Agnieszka Radwanska, valamint Babos Tímea párospartnere, a kazah Jaroszlava Svedova is bejutott a harmadik fordulóba a kínai fővárosban.

A férfiaknál Pekingben David Ferrer és Lucas Pouille, míg Tokióban Nisikori Kei és Marin Cilic kezdett győzelemmel a kiemeltek közül.

WTA-TORNA, PEKING (5 424 394 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Kerber (német, 1.)–Siniaková (cseh) 6:4, 6:4
Strycová (cseh)–Siegemund (német) 5:7, 7:5, 7:5
Szvitolina (ukrán, 16.)–Maria (német) 6:2, 6:2
Bacsinszky (svájci, 12.)–Arruabarrena (spanyol) 4:6, 6:4, 6:1
Garcia (francia)–Görges (német) 4:6, 6:3, 6:4
Peng Suaj (kínai)–V. Williams (amerikai, 6.) 7:5, 6:1
Ka. Plísková (cseh, 5.)–Safárová (cseh) 6:7, 6:1, 6:4
Kaszatkina (orosz)–Chirico (amerikai) 6:2, 6:1
Gavrilova (ausztrál)–McHale (amerikai) 6:4, 6:4
2. FORDULÓ
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Makarova (orosz) 6:3, 6:4
Svedova (kazah)–Bencic (svájci) 6:4, 7:6
Keys (amerikai, 8.)–Mladenovic (francia) 7:5, 6:4
Muguruza (spanyol, 2.)–Putyinceva (kazah) 6:2, 7:6

ATP 500-AS TORNA, PEKING (4 164 780 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Edmund (brit)–García-López (spanyol) 6:3, 6:2
Bautista-Agut (spanyol, 7.)–Millman (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:3
Ferrer (spanyol, 5.)–Cuevas (uruguayi) 6:4, 7:6
Pouille (francia, 6.)–Lu Jen-hszün (tajvani) 6:1, 6:2

ATP 500-AS TORNA, TOKIÓ (1 665 945 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Nisikori (japán, 1.)–Young (amerikai) 4:6, 6:2, 6:2
Sousa (portugál)–Klizan (szlovák) 4:6, 6:3, 6:3
Cilic (horvát, 4.)–Paire (francia) 6:0, 4:6, 6:3
Verdasco (spanyol)–Szoeda (japán) 6:7, 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik