US Open: kiesett az olimpiai bajnok, Djokovics szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 07:39
null
Novak Djokovics szenvedett, de nyert a US Open első fordulójában (Fotó: Action Images)
A US Open első fordulójában kiesett a riói olimpián aranyérmes Mónica Puig. A Puerto Ricó-i teniszező két játszmában szenvedett vereséget a kínai Cseng Szaj-szajtól. A férfitornán első kiemelt Novak Djokovics megszenvedett a lengyel Jerzy Janovicz ellen, csak négy szettben jutott tovább, és láthatóan nem érezte jól magát a pályán.

Az Australian Openen és a Roland Garroson diadalmaskodó Djokovics a párizsi torna megnyerése után visszaesett, Wimbledonban a harmadik, az olimpián az első fordulóban búcsúzott. New Yorkba bal csuklójának sérülésével és állítólagos magánéleti problémával küszködve érkezett, majd a Janovicz elleni mérkőzésének első játszmájában a jobb alkarját kellett ápolni.

Többször fájdalmas arccal ütötte a tenyerest, a szervái pedig a szokásosnál lassabbak voltak. A második szettet elvesztette, de a harmadikat és a negyediket magabiztosan megnyerve továbbjutott, és készülhet Jirí Vesely ellen. A cseh öt felvonásban nyert, még több időt töltött a pályán.

„Talán túl vagyok a nehezén, napról napra jobb a kezem. Remélem, visszanyerem a csúcsformámat a US Openen” – mondta Djokovics.

A női versenyen Puig nem tudta felidézni riói formáját, simán kikapott kínai ellenfelétől. Caroline Wozniacki szetthátrányból győzött, ahogy a nyolcadik kiemelt Madison Keys is, aki a magyar idő szerint reggelbe nyúló meccsen múltan felül a szintén amerikai Alison Riskét.

US OPEN (46 303 400 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Felső ág

Djokovics (szerb, 1.)–Janowicz (lengyel) 6:3, 5:7, 6:2, 6:1
Vesely (cseh)–Myneni (indiai) 7:6, 4:6, 2:6, 6:2, 7:5
Pella (argentin)–Fratangelo (amerikai) 6:3, 6:4, 6:4
Juzsnij (orosz)–Klizan (szlovák, 28.) 6:2, 6:1, 6:1
Isner (amerikai, 20.)–Tiafoe (amerikai) 3:6, 4:6, 7:6, 6:2, 7:6
Darcis (belga)–Thompson (ausztrál) 5:7, 3:6, 7:6, 6:4, 7:5
Escobedo (amerikai)–Lacko (szlovák) 6:4, 4:6, 4:6, 6:3, 0:0-nál Lacko feladta
Edmund (brit)–Gasquet (francia, 13.) 6:2, 6:2, 6:3
Tsonga (francia, 9.)–Andreozzi (argentin) 6:3, 6:4, 6:4
Duckworth (ausztrál)–Haase (holland) 4:6, 7:5, 6:3, 4:6, 6:3
Pospisil (kanadai)–Kovalík (szlovák) 6:1, 6:3, 6:3
K. Anderson (dél-afrikai, 23.)–Nisioka (japán) 6:3, 7:5, 6:4
Sock (amerikai, 26.)–Fritz (amerikai) 7:6, 7:5, 3:6, 1:6, 6:4
M. Zverev (német)–Herbert (francia) 6:4, 7:6, 4:6, 6:0
Sztahovszkij (ukrán)–Elias (portugál) 6:1, 3:6, 2:6, 6:3, 7:6
Cilic (horvát, 7.)–Dutra Silva (brazil) 6:4, 7:5, 6:1
Nadal (spanyol, 4.)–Istomin (üzbég) 6:1, 6:4, 6:2
Seppi (olasz)–Robert (francia) 6:2, 3:6, 6:4, 6:3
Kuznyecov (orosz)–Bellucci (brazil) 6:4, 3:6, 6:1, 7:6
Ramos (spanyol, 31.)–Benneteau (francia) 3:6, 6:3, 6:3, 2:6, 6:1
Pouille (francia, 24.)–Kukuskin (kazah) 3:6, 6:2, 6:4, 6:2
Chiudinelli (svájci)–Clezar (brazil) 2:6, 7:6, 6:2, 6:4
Delbonis (argentin)–B. Baker (amerikai) 3:6, 6:7, 6:4, 6:2, 6:2
Bautista-Agut (spanyol, 15.)–García-López (spanyol) 7:5, 6:1, 6:7, 7:6
Monfils (francia, 10.)–Müller (luxemburgi) 6:4, 6:2, 7:6
Sátral (cseh)–McDonald (amerikai) 4:6, 3:6, 6:3, 6:2, 6:2
Almagro (spanyol)–Fucsovics (magyar) 6:1, 6:4, 7:6
Cuevas (uruguayi, 18.)–Szela (izraeli) 6:3, 6:2, 0:6, 5:7, 6:3
Paire (francia, 32.)–Lajovics (szerb) 6:2, 2:6, 3:6, 7:5, 6:1
Bagdatisz (ciprusi)–Bagnis (argentin) 6:4, 6:2, 1:1-nél Bagnis feladta
R. Harrison (amerikai)–Mannarino (francia) 6:4, 7:6, 6:3
Raonic (kanadai, 5.)–Brown (német) 7:5, 6:3, 6:4

A 2. forduló párosítása
Djokovics (szerb, 1.)–Vesely (cseh)
Pella (argentin)–Juzsnij (orosz)
Isner (amerikai, 20.)–Darcis (belga)
Escobedo (amerikai)–Edmund (brit)
Tsonga (francia, 9.)–Duckworth (ausztrál)
Pospisil (kanadai)–K. Anderson (dél-afrikai, 23.)
Sock (amerikai, 26.)–M. Zverev (német)
Sztahovszkij (ukrán)–Cilic (horvát, 7.)
Nadal (spanyol, 4.)–Seppi (olasz)
Kuznyecov (orosz)–Ramos (spanyol, 31.)
Pouille (francia, 24.)–Chiudinelli (svájci)
Delbonis (argentin)–Bautista-Agut (spanyol, 15.)
Monfils (francia, 10.)–Sátral (cseh)
Almagro (spanyol)–Cuevas (uruguayi, 18.)
Paire (francia, 32.)–Bagdatisz (ciprusi)
R. Harrison (amerikai)–Raonic (kanadai, 5.)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Alsó ág

Keys (amerikai, 8.)–Riske (amerikai) 4:6, 7:6, 6:2
Brengle (amerikai)–Day (amerikai) 2:6, 2:4-nél Day feladta
Tuan Jing-jing (kínai)–Szakkari (görög) 6:4, 4:6, 6:3
Oszaka (japán)–Vandeweghe (amerikai, 28.) 6:7, 6:3, 6:4
Niculescu (román)–Strycová (cseh, 18.) 6:3, 6:7, 6:1
Bogdan (román)–Cirstea (román) 0:6, 7:5, 6:2
Wozniacki (dán)–Townsend (amerikai) 4:6, 6:3, 6:4
Kuznyecova (orosz, 9.)–Schiavone (olasz) 6:1, 6:2
Konta (brit, 13.)–Mattek (amerikai) 6:3, 6:3
Pironkova (bolgár)–Razzano (francia) 6:1, 6:2
Petkovic (német)–Kucová (szlovák) 7:6, 6:3
Bencic (svájci, 24.)–Crawford (amerikai) 6:7, 6:3, 6:4
Cseng Szaj-szaj (kínai)–Puig (Puerto Ricó-i, 32.) 6:4, 6:2
K. Bondarenko (ukrán)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:0, 7:5
Sevastova (lett)–Schmiedlová (szlovák) 6:3, 6:3
Muguruza (spanyol, 3.)–Mertens (belga) 2:6, 6:0, 6:3
Vinci (olasz, 7.)–Friedsam (német) 6:2, 6:4
McHale (amerikai)–Barthel (német) 6:2, 6:2
Putyinceva (kazah)–Lisicki (német) 6:1, 6:2
Witthöft (német)–Doi (japán, 30.) 6:4, 6:1
Curenko (ukrán)–Begu (román, 21.) 6:0, 6:4
Vang Ja-fan (kínai)–Van Uytvanck (belga) 6:3, 7:6
Rogyina (orosz)–Collins (amerikai) 6:1, 6:2
Cibulková (szlovák, 12.)–Linette (lengyel) 6:2, 6:3
Kvitová (cseh, 14.)–Ostapenko (lett) 7:5, 6:3
Büyükakcay (török)–Falconi (amerikai) 6:2, 6:1
Davis (amerikai)–Szasznovics (fehérorosz) 3:2, 4:6, 7:5
Szvitolina (ukrán, 22.)–Minella (luxemburgi) 6:7, 6:0, 6:2
Rogers (amerikai)–Errani (olasz, 27.) 6:4, 7:6
Bellis (amerikai)–Golubic (svájci) 6:2, 6:3
Lucic (horvát)–Cornet (francia) 6:4, 6:1
Kerber (német, 2.)–Hercog (szlovén) 6:0, 1:0-nál Hercog feladta

A 2. forduló párosítása
Keys (amerikai, 8.)–Brengle (amerikai)
Tuan Jing-jing (kínai)–Oszaka (japán)
Niculescu (román)–Bogdan (román)
Wozniacki (dán)–Kuznyecova (orosz, 9.)
Konta (brit, 13.)–Pironkova (bolgár)
Petkovic (német)–Bencic (svájci, 24.)
Cseng Szaj-szaj (kínai)–K. Bondarenko (ukrán)
Sevastova (lett)–Muguruza (spanyol, 3.)
Vinci (olasz, 7.)–McHale (amerikai)
Putyinceva (kazah)–Witthöft (német)
Curenko (ukrán)–Vang Ja-fan (kínai)
Rogyina (orosz)–Cibulková (szlovák, 12.)
Kvitová (cseh, 14.)–Büyükakcay (török)
Davis (amerikai)–Szvitolina (ukrán, 22.)
Rogers (amerikai)–Bellis (amerikai)
Lucic (horvát)–Kerber (német, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik