Tenisz: Ez karrierem egyik legnagyobb sikere – Babos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 11:52
Már öt meccsen van túl, de saját bevallása szerint viszi a szíve Babos Tímeát, aki bravúrral bejutott a negyeddöntőbe a cincinnati kemény pályás tenisztorna női versenyében.

A selejtezőből indult magyar játékos csütörtökön szetthátrányból fordítva győzte le 4:6, 6:3, 6:1-re a nyolcadik helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovát.

„Hihetetlen nap volt. Könnyekkel küzdöttem és edzőm, Thomas is könnyezett a meccs végén. Nagyon-nagyon sok munka és érzelem van egy ilyen siker mögött – nyilatkozta honlapján a világranglistán 41. Babos. – Főleg annak fényében, ahogyan elveszítettem az első szettet és utána ahogyan fel tudtam állni. Amikor volt egy kis lélektani előnyöm, akkor eleredt az eső. Utána úgy tudtam kiállni a pályára, hogy esélyt sem adtam a világranglista tizenegyedik helyezettjének.”

A 23 éves játékos hozzátette, ez karrierjének egyik legnagyobb győzelme és legjobb versenye.

„Ez volt az ötödik meccsem, egyre nehezebben tudok regenerálódni. De visz a szívem, igyekszem” – közölte Babos, aki nem sokkal később, oldalán a kazah Jaroszlava Svedovával párosban is a negyeddöntőbe jutott.

A magyar teniszező következő ellenfele – közép-európai idő szerint 20.30-tól – a negyedikként kiemelt spanyol Garbine Muguruza, aki harmadik a világranglistán.

Eddig Babos háromszor találkozott a Roland Garros bajnokával, és rendre kikapott tőle.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
16 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
Tegnap, 0:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55
Ezek is érdekelhetik