Davis-kupa: elúsztatta az eső a magyarok páros meccsét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 14:24
Az eső és a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem rendezik meg a szombatra kiírt páros mérkőzést a Magyarország-Szlovákia tenisz Davis-kupa-találkozón az euro-afrikai zóna I-es csoportjában, a budapesti Europe Tennis Centerben (ETC).

Az M4 Sport helyszíni beszámolója szerint azt még nem lehet tudni, hogy vasárnap le tudják-e játszani a hátralévő összecsapásokat, de a szervezők óráról órára egyeztetnek a meteorológusokkal. A tervek szerint vasárnap délelőtt folytatni tudják a találkozót a felek.

A magyar szövetség honlapja szerint vasárnap 10 órára tették át a mérkőzést, s ha az eső nem áll el, akkor addig várnak, amíg el tudják kezdeni a játékot. Ha a párost időben el tudják kezdeni, utána még sor kerülhet az egyéni meccsekre is. Ha a páros kezdési időpontja elhúzódik, de a magyarok nyernek, akkor az egyeseket hétfőn játsszák le.

A huntennis.hu kitér rá, hogy a pálya le van takarva, az állapota jó, s ha az eső eláll, utána egy-két órával játékra alkalmas lesz.

Pénteken Nagy Péter Andrej Martintól, Fucsovics Márton pedig Jozef Kovalíktól kapott ki, így a párosmeccs előtt a szlovákok vezetnek 2:0-ra.

Párosban a kiírás szerint a Fucsovics, Gödry Levente duó ellenfele a Martin, Igor Zelenay kettős lesz, majd Fucsovics–Martin és Nagy Péter–Kovalík összecsapást rendeznek.

Kuhárszky Zoltán kapitány együttese legutóbb 2013 áprilisában, Luxemburgtól kapott ki a Davis Kupában.

A magyar és a szlovák csapat először találkozik a DK-ban. A párharc győztese játszhat szeptemberben a 16 csapatos elitet felvonultató világcsoportba jutásért. Az ellenfél a világcsoport első körében alulmaradt egyik válogatott – Japán, Kazahsztán, Svájc, Lengyelország, Kanada, Németország, Ausztrália vagy Belgium – lehet.

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik