Tenisz: majd’ kétszer akkora lett a magyar ifjú lába Amerikában

Vágólapra másolva!
2016.01.07. 21:05
Augusztus közepén, vagyis lassan öt hónapja belevágott az amerikai kalandba Koncz Barnabás. A Pécs 2000 TC ifjú teniszezője Tulsa város egyetemére, az Oral Roberts Universityre nyert felvételt (ide jár a pécsi kosárlabdázó, Balla Dorottya is), s az intézmény színeiben folytatja sportpályafutását. Nem kevés sikerrel.

„Nagyon sokat fejlődtem ennyi idő alatt is, sokkal gyorsabban játszom – mondta a 19 éves Koncz Barnabás a bama.hu-nak. – Kemény a pálya, ami miatt eleinte fájt a térdem, nem nagyon bírta, de kellőképp felerősítettek. Először fizioterápiás kezelésekre jártam, aztán jött a kőkemény combizom-erősítés: ennek az lett az eredménye, hogy majd' kétszer akkora lett a lábam, hetvennégy-hetvenöt kilóról felvittek nyolcvanra.”bama.hu-nak. – Kemény a pálya, ami miatt eleinte fájt a térdem, nem nagyon bírta, de kellőképp felerősítettek. Először fizioterápiás kezelésekre jártam, aztán jött a kőkemény combizom-erősítés: ennek az lett az eredménye, hogy majd' kétszer akkora lett a lábam, hetvennégy-hetvenöt kilóról felvittek nyolcvanra.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33
Ezek is érdekelhetik