Tenisz: Babos Tímea megvált párjától, íme, az új társai!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 12:16
Az Australian Open után Babos Tímea és a szlovén Katarina Srebotnik útjai elváltak, a magyar teniszezõ a jövõben a német Julia Görgesszel és a kazah Jaroszlava Svedovával indul párosban.

Babosék a melbourne-i Grand Slam-tornán a második fordulóban búcsúztak, a 22 esztendős magyar játékos szerint nem működött jól a kettősük Srebotnikkal.

„Ami nem működik, azt nem érdemes erőltetni. Nem passzolt össze a játékunk, és Katarinának nehézségei voltak azzal, hogy nem tudtunk együtt edzeni" – idézi a honlapja Babost, aki hozzátette: most fontosabb neki az egyéni játék, de párosban is jó társakkal vág neki a következő tornáknak.

„Dubajban és Dohában Julia Görgesszel, míg Indian Wellsben és Miamiban Jaroszlava Svedovával indulok majd párosban" – olvasható a babostimea.hu-n.

A 27 éves Görges a 25. helyen áll párosban a világranglistán, karrierje legjobbjaként 2013 augusztusában 20. volt. Karolina Pliskovával az elődöntőig jutott az idei Australian Openen, míg tavaly Anna-Lena Grönefeld oldalán került a legjobb négy közé a melbourne-i GS-tornán. Wimbledonban (2010, 2013, 2014) és a US Openen (2012) negyeddöntős szereplés az eddigi legjobbja.

A 28 éves Svedova jelenleg hatodik a páros világranglistán, karrierje legjobbjaként negyedik volt 2011 júniusában. Összesen öt Grand Slam-tornán játszhatott döntőt: 2010-ben veretlen maradt Wimbledonban és a US Openen, mindkétszer Vania King volt a társa, akivel egy évvel később újra a fináléig menetelt New Yorkban. Tavaly Casey Dellacqua oldalán döntőt vívhatott a Roland Garroson és a US Openen is. Babos és Svedova korábban szerepelt már együtt: a 2013-as taskenti WTA-versenyen magabiztosan, szettvesztés nélkül diadalmaskodtak.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
17 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik