Aus. Open: búcsúzott a magyar lány egyesben; kiesett Wawrinka

A magyar játékos a Grand Slam-torna honlapja szerint a második fordulóban, a 32 között 6:4, 6:2-re kikapott az indiai Karman Thanditól, párosban viszont az osztrák Mira Antonitsch oldalán győzött egy török, román duó ellen, így bejutott a második fordulóba, ahol egy spanyol kettős lesz az ellenfél.
| A New York Times információi szerint az egyik nagy sportfogadási portál, a Pinnacle Sports jelzése alapján vizsgálatot indítottak fogadási csalás miatt a Lukasz Kubot, Andrea Hlavácková–David Marrero, Lara Arruabarrena vegyes párosok között játszott mérkőzés (6:0, 6:3) miatt. A lap szerint mindegyik játékos visszautasította a csalás lehetőségét. „Száz százalékot adtunk a meccsbe" – mondta Kubot, aki hangsúlyozta, szerinte az ellenfél is száz százalékig törekedett rá, hogy a legjobb teljesítményét nyújtsa. |
Piros Zsombor már korábban befejezte szereplését Melbourne-ben, így a három magyar junior közül már csak a világelső Valkusz Máté van versenyben, akit egyesben és párosban is az első helyen emeltek ki.
A felnőttek között a kétszeres bajnok Viktorija Azarenka magabiztos győzelemmel jutott be a nyolc közé. Az ötödik melbourne-i negyeddöntőjére készülő fehérorosz játékos a cseh Barbora Strycovát verte meg, aki az előző körben a harmadikként rangsorolt spanyol Garbine Muguruzát búcsúztatta.
A brit színekben versenyző Konta Johanna óriási csatában búcsúztatta az orosz Jekatyerina Makarovát, ezzel az elmúlt 32 évben ő lett az első brit nő, aki eljutott a negyeddöntőig az Australian Openen.

A férfiaknál a francia Gaël Monfils 11. Australian Openjén szerepel a főtáblán (2005 óta), de még csak először került a negyeddöntőbe Andrej Kuznyecov legyőzésével.
Kiesett ugyanakkor az elmúlt években Melbourne-ben rendre remekül szereplő Stan Wawrinka. A 4. helyen kiemelt svájci játékos Milos Raonic ellen „bonyolódott” ötszettes mérkőzésbe, ám hiába egyenlített ki kétjátszmás hátárny után, a végén a kanadai kerekedett felül. Raonic még csak 25 éves, de máris hazája egyik legeredményesebb teniszezőjeként tarthatjuk számon, egyesben feltétlenül: negyedszer jutott be GS-negyeddöntőbe, ez korábban egy honfitársának sem sikerült.
Andy Murray két és fél órát töltött a pályán a hazaiak reménysége, Bernard Tomic ellen, és három szettben búcsúztatta öt évvel fiatalabb ellenfelét, így sorozatban hetedszer jutott Melbourne-ben a legjobb nyolc közé. A britnek a következő fordulóban nem lesz könnyű ellenfele: David Ferrer Lleyton Hewitt után már a második amerikait küldte haza, ezúttal a visszavonuló ausztráltól teljesen különböző stílusú John Isnert is – és továbbra sem veszített szettet!
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (44 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Monfils (francia, 23.)–Kuznyecov (orosz) 7:5, 3:6, 6:3, 7:6
Raonic (kanadai, 13.)–Wawrinka (svájci, 4.) 6:4, 6:3, 5:7, 4:6, 6:3
Ferrer (spanyol, 8.)–Isner (amerikai, 10.) 6:4, 6:4, 7:5
Murray (brit, 2.)–Tomic (ausztrál, 16.) 6:4, 6:4, 7:6
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán, 7.)
Federer (svájci, 3.)–Berdych (cseh, 6.)
Monfils (francia, 23.)–Raonic (kanadai, 13.)
Ferrer (spanyol, 8.)–Murray (brit, 2.)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Kerber (német, 7.)–Beck (német) 6:4, 6:0
Azarenka (fehérorosz, 14.)–Strycová (cseh) 6:2, 6:4
Konta (brit)–Makarova (orosz, 21.) 4:6, 6:4, 8:6
Csang Suaj (kínai)–Keys (amerikai, 15.) 3:6, 6:3, 6:3
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 5.)
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Suárez-Navarro (spanyol, 10.)
Kerber (német, 7.)–Azarenka (fehérorosz, 14.)
Konta (brit)–Csang Suaj (kínai)

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben





