US Open: Djokovics és Nadal sikere; Marosiék kiestek

Vágólapra másolva!
2015.09.03. 08:04
null
A világelső Djokovics győzelmi tánca (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovics sima három szettben nyert az osztrák Andreas Haider-Maurer ellen a US Open második fordulójában. A következő körben azzal az Andreas Seppivel (olasz, 25.) találkozik, aki orosz riválisát győzte le négy játszmában.

 

 

A spanyol Rafael Nadal (8.), Djokovicshoz hasonlóan, ugyancsak három szettben, ám a világelsővel ellentétben már jóval küzdelmesebb mérkőzésen nyert. Az argentin Diego Sebastian Schwartzman ugyanis nehezen, 2:43 óra alatt ért véget meccset követően adta meg magát. Nadalra szintén olasz ellenfél, név szerint Fabio Fognini (32.) vár.

Marosi Katalin viszont a grúz Okszana Kalasnyikova oldalán kikapott az Irina-Camelia Begu, Raluca Olaru román kettőstől a női párosok mezőnyében. Pedig jól indult a meccs Marosiék számára, akik 28 perc alatt szettelőnyhöz jutottak. A folytatásban azonban a rivális dominált, előbb 6:3-mal egyenlített, majd a döntő szettet 6:2-re megnyerte.

Férfi párosban a címvédő és első kiemelt Bryan testvérek (Bob és Mike) 7:6, 5:7, 6:2-re kikaptak a szintén amerikai Steve Johnsontól és Sam Querreytől. Bryanék 2005-tel kezdődően minden évben megnyerték legalább az egyik Grand Slam-torna férfi párosát, az idén azonban ez nem sikerült nekik. A fivérek közül Mike azért egy vegyes párosban szerzett GS-sikerrel vigasztalódhatott, Bethanie Mattek-Sands oldalán megnyerte az idei Roland Garrost.

 

US OPEN (42 300 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Djokovics (szerb, 1.)–Haider-Maurer (osztrák) 6:4, 6:1, 6:2
Seppi (olasz, 25.)–Gabasvili (orosz) 3:6, 6:3, 7:6, 6:1
Tsonga (francia, 19.)–Granollers (spanyol) 6:3, 6:4, 6:3
Robredo (spanyol, 26.)–Groth (ausztrál) 6:4, 7:6, 6:4
Nadal (spanyol, 8.)–Schwartzman (argentin) 7:6, 6:3, 7:5
Sztahovszkij (ukrán)–Marcsenko (ukrán) 6:4, 7:6, 4:6, 6:4
Kukuskin (kazah)–Dimitrov (bolgár, 17.) 6:3, 7:6, 2:6, 4:6, 6:4
Paire (francia)–Ilhan (török) 6:3, 3:6, 6:4, 6:3
3. FORDULÓ (A FELSŐHÁZ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Seppi (olasz, 25.)
Bautista-Agut (spanyol, 23.)–Goffin (belga, 14.)
Raonic (kanadai, 10.)–López (spanyol, 18.)
Fognini (olasz, 32.)–Nadal (spanyol, 8.)
Paire (francia)–Robredo (spanyol, 26.)
Tsonga (francia, 19.)–Sztahovszkij (ukrán)
Cilic (horvát, 9.)–Kukuskin (kazah)
Chardy (francia, 27.)–Ferrer (spanyol, 7.)

US OPEN (42 300 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ

Cibulková (szlovák)–Pegula (amerikai) 5:7, 7:5, 6:3
Duque Marino (kolumbiai)–Dodin (francia) 6:1, 5:7, 6:2
Bouchard (kanadai, 25.)–Hercog (szlovén) 6:3, 6:7, 6:3
Bencic (svájci, 12.)–Doi (japán) 5:7, 7:6, 6:3
Szvitolina (ukrán, 17.)–Kanepi (észt) 6:3, 6:4
V. Williams (amerikai, 23.)–Falconi (amerikai) 6:3, 6:7, 6:2
Makarova (orosz, 13.)–Davis (amerikai) 6:1, 6:2
3. FORDULÓ (A FELSŐHÁZ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Mattek (amerikai)
Keys (amerikai, 19.)–A. Radwanska (lengyel, 15.)
Bencic (svájci, 12.)–V. Williams (amerikai, 23.)
Kontaveit (észt)–Brengle (amerikai)
Kaszatkina (orosz)–Mladenovic (francia)
Szvitolina (ukrán, 17.)–Makarova (orosz, 13.)
Vinci (olasz)–Duque Marino (kolumbiai)
Bouchard (kanadai, 25.)–Cibulková (szlovák)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik