Tenisz: Murray kiütése „kényelmetlen” volt Federernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.14. 15:52
Az ATP-világbajnokság csoportkörében Roger Federer rendkívül könnyedén, 56 perc alatt 6:0, 6:1-re győzött Andy Murray ellen csütörtökön Londonban. A találkozó után a svájci teniszező elismerte, kényelmetlen volt számára a szituáció, hogy ilyen simán nyert.

Olyan még sohasem fordult elő, hogy Murray nullára veszítsen játszmát Federer ellen, most azonban egy meccs alatt majdnem kétszer történt ez meg a brittel, végül megúszta 0:6, 1:6-tal. A svájci úriemberhez méltón nyilatkozott a mérkőzés után: ahelyett, hogy „földbe döngölte” volna ellenfelét, úgy fogalmazott, nem élvezte túlzottan a találkozót.

„Nem mondanám, hogy repesek az örömtől, mert én sem szeretnék az ő helyében lenni – mondta Federer. – A végére már csak annak örültem, hogy letudtam az egészet. Természetesen örültem a győzelemnek, de elég kényelmetlen volt. Nem is tudom. Nem annyira tetszett ez a helyzet.”

„Nem gondolom, hogy Andy a legjobbját nyújtotta volna. Ez nem döntő volt, hanem csoportmeccs. Én úgy állhattam a mérkőzéshez, hogy már továbbjutottam, ő pedig az első vesztett szett után kiesett. A körülmények nem olyanok voltak, mint máskor. Voltak már nagy csatáink, de ez is olyan volt, amit nem akartam elveszíteni, ezért erőltettem azt, hogy minél előbb eldöntsem a találkozót.”

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
27 perce

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
4 órája

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
8 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
2025.08.18. 22:14
Ezek is érdekelhetik