ATP-vb: Murray erejéből egy gémre futotta Federer ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.13. 22:11
null
Murraynek lényegében semmi sem sikerült Federer ellen (Fotó: Reuters)
Elmaradt a várt nagy csata, Roger Federer rendkívül könnyedén, 56 perc alatt nyert Andy Murray ellen az ATP-világbajnokság csoportkörében. A svájci három győzelemmel a B-csoport első helyén jutott be az elődöntőbe, ahová a közvetlenül mögötte végző japán Nisikori Kei került még be.


Federer nagy kedvvel vetette bele magát a küzdelembe, Murray zavartsága betudható volt a hazai közönség jelentette nyomásnak. Jól játszott a svájci, ütései pontosak voltak, bátran vállalkozott a röptékre, de a nullra megnyert első játszmát a brit rengeteg ki nem kényszerített hibája kísérte. A fonalat a szett közepén veszítette el végleg Murray, akkor a svájci egy bréket, előtte és utána pedig saját adogatását nyerte meg nullra. Az első szett 25:12 percig tartott mindössze, Federer 26 pontot érő ütésével szemben Murraynak nyolc jutott.

Murray a második szettre picit kiegyenesedett, de ez sem volt elég ahhoz, hogy akár csak megszorítsa ellenfelét. Fordításra, hősies felállásra pedig senki sem számíthatott. A negyedik játékban – saját adogatásánál – kétszer nyerő helyzetben volt ugyan, de Federer egyenlített, majd az első bréklabdáját behúzta. Aligha kell külön kiemelni, Murray ismét egy nem túl nehéz labdát vágott outra. Innentől kezdve teljesen „kivégzésszerű” volt a mérkőzés, a britnek a becsületgém is alig jött össze, s végül 54–24 lett a pontok száma Federernek. Mindez Murray hazai „pályáján” történt.

Pedig a két klasszis egymás elleni mérlege (11–11) kiegyenlített küzdelmet ígért, bár Murray idei harmadik meccsüket bukta el. De olyan még nem fordult elő vele, hogy nullra veszítsen játszmát a svájci ellen, most pedig a másikban is csak egyre futotta az erejéből.

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 500 000 dollár, kemény pálya)
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Roger Federer (svájci, 2.)–Andy Murray (brit, 5.) 6:0, 6:1

KORÁBBAN
Nisikori Kei (japán, 4.)–David Ferrer (spanyol, 9.) 4:6, 6:4, 6:1

A B-csoport végeredménye: 1. Federer 3 győzelem/0 vereség (6:0-s szettarány, 37:13-es gémarány), 2. Nisikori 2/1 (4:3, 33:31), 3. Murray 1/2 (2:4, 22:32), 4. Ferrer 0/1 (1:2, 11:16), 5. Raonic 0/2 (0:4, 15:26)

PÉNTEKEN JÁTSSZÁK
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 6.)
Wawrinka (svájci, 3.)–Cilic (horvát, 8.)
Az A-csoport állása: 1. Djokovics 2 győzelem/0 vereség (4:0-s szettarány, 24:5-ös gémarány), 2. Wawrinka 1/1 (2:2, 15:14), 3. Berdych 1/1 (2:2, 14:16), 4. Cilic 0/2 (0:4, 6:24)

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
15 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik