Tenisz: Federer nem állt ki a döntőre, Djokovics a világbajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.16. 18:29
null
Roger Federer sem így tervezte (Fotó: Action Images)
A világelső Novak Djokovics nyerte meg a férfiteniszezők londoni világbajnokságát, miután Roger Federer nem állt ki ellene a döntőre. A svájci klasszis hátsérülés miatt lépett vissza az álomfinálétól.

 

 

Roger Federer a szombat este négy mérkőzéslabda hárítása után nyerte meg a Stanislas Wawrinka elleni elődöntőjét, a maratoni csata azonban nem múlt el nyomtalanul. Az idősebbik svájci hátsérülés miatt kénytelen volt visszalépni a döntőtől.

„Nagyon sajnálom, ma este nem tudok játszani – mondta Federer a londoni O2 Aréna pályájára lépve. – Megpróbáltam mindent, fájdalomcsillapítókkal, pihenéssel, de nem tudnék teniszezni ezen a szinten Novak ellen. Egy ilyen döntő az én koromban kockázatos lenne így. Remélem, megértik. Nagyszerű hét áll mögöttem, szép emlékekkel távozom, és reményeim szerint jövőre visszatérhetek ide. Köszönöm önöknek, akik megvásárolták a jegyeket erre a meccsre, sokat jelent a támogatásuk.”

A Federer által is megemlített nézőknek be kellett érniük egy Djokovics–Murray gálamérkőzéssel, a skót teniszező ugrott be ugyanis a svájci helyére, és kapott ki 8:5-re szerb barátjától.

Ez lett volna az első olyan döntő az ATP-vb-k történetében, amelyben két apa csap össze. Federer döntésében biztosan szerepet játszott az is, hogy a jövő héten Svájc színeiben – többek között Stanislas Wawrinkával egy csapatban – Davis-kupa-döntőt játszik Franciaországban. A 33 éves kiválóság ATP-világbajnokságot már hatszor nyert, Davis-kupát még soha.

Novak Djokovics sorozatban harmadszor nyerte meg a férfiteniszezők szezonzáró viadalát, összesen már négy vb-címe van. Ezzel beérte a szintén négyszeres győztes román Ilie Nastasét.

AZ EDDIGI VILÁGBAJNOKOK
6: Federer
5: Lendl, Sampras
4: Djokovics, Nastase
3: Becker, McEnroe
2: Borg, Hewitt
1: Smith, Vilas, Orantes, Connors, Edberg, Agassi, Stich, Corretja, Kuerten, Nalbandian, Davigyenko

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Federer (svájci, 2.) játék nélkül

PÁROS, DÖNTŐ
B. Bryan, M. Bryan (amerikaiak, 1.)–Dodig, Melo (horvát, brazil, 7.) 6:7 (5–7), 6:2, 10–7

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
14 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
Tegnap, 20:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik