ATP-vb: a Bryan fivérek negyedik trófeája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.16. 18:21
A Bryan testvérpár, Bob és Mike nyerte meg a londoni ATP-világbajnokságon a párosok küzdelmét, miután az első helyen rangsorolt duó a fináléban szuperrövidítésben – 6:7 (5–7), 6:2, 10–7 – bizonyult jobbnak az Ivan Dodig, Marcelo Melo, hetedik helyen kiemelt horvát, brazil kettősnél.

A férfipárosoknál a világranglistát vezető amerikai családi vállalkozás először 2003-ban jutott el a döntőig, rögtön nyert is, miként 2004-ben. A következő sikerre 2009-ig kellett várniuk, 2008-ban a döntő vesztes résztvevői voltak, ahogyan tavaly is.

Az összesített rangsorban a párosok között ezzel a győzelemmel holtversenyben a második helyre léphettek, beérve a három különböző párral összesen négy győzelmet arató kanadai Daniel Nestort, míg az élen álló honfitársaknak, Peter Flemingnek és John McEnroe-nak hét-hét diadala van, utóbbiak 1978 és 1984 között nem találtak legyőzőre.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik