Tenisz: a román mintát próbáljuk meg túlszárnyalni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.11. 13:22
Huszonnégy órás non-stop teniszfesztivált rendeznek jövő hétvégén nyolc magyar városban. A Head 24 elnevezésű esemény – amelynek fővédnöke Szűcs Lajos, a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) elnöke – szerdai sajtótájékoztatóján Nagyiványi György főszervező közölte: az ötlet onnan jött, hogy tavaly Romániában került sor egy pályán 24 órás teniszre, ezt próbálják idehaza túlszárnyalni.

„Minden olyan kezdeményezést üdvözlünk, amely a tömegsport felé nyit, elvégre Magyarországon mintegy százezren ragadnak teniszütőt rendszeresen” – jelentette ki Richter Attila, az MTSZ főtitkára, hozzátéve, a szövetségnek az a célja, hogy minél többen elhelyezkedhessenek a sportágban.Richter Attila, az MTSZ főtitkára, hozzátéve, a szövetségnek az a célja, hogy minél többen elhelyezkedhessenek a sportágban.

Az érdeklődők Budapesten, Nyíregyházán, Szegeden, Győrben, Pécsen, Szekszárdon, Balatonbogláron és Balatonalmádiban léphetnek pályára június 20-án 16 órától 21-én 16 óráig. Győrben a női, Almádiban a veszprémi férfi kézilabdázók is képviseltetik magukat.

A nevezési díj háromezer forint, a helyben vagy a head24tennis.hu honlapon regisztrált játékosok tombolán vesznek részt, amelynek során hárommillió forint értékben sorsolnak ki nyereményeket. A fődíj egy kétszemélyes utazás a londoni ATP-világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
4 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
Tegnap, 7:36

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15
Ezek is érdekelhetik