Tenisz: Edberg segítségével készül Federer 2014-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.27. 19:05
null
Edberg talán tud még újat mondani Federernek (Fotó: Reuters)
A 47 éves Stefan Edberg személyében már Roger Federer is az edzői stábjában tudhat egy korábbi klasszis teniszezőt.

 

Federer októberben szakított korábbi edzőjével, Paul Annacone-nal, és bár az utóbbi hetekben már együtt dolgozott Edberggel, csak pénteken jelentette be hivatalosan, hogy a svéd edzőként segíti őt 2014-ben.

Elsőszámú edzője Severin Luthi lesz – aki hét éve van már a stábjában –, a svájci Davis-kupa-csapat kapitánya megosztva látja majd el a tréneri feladatokat Edberggel, aki a megállapodás szerint legalább tíz hetet dolgozik együtt 2014-ben a svájcival, kezdve a januári Australian Opennel.

„Stefan volt a gyerekkori hősöm, nagyon várom már a vele töltendő időt, és hogy tanulhassak tőle” – írta Federer a Facebook-oldalán.

Edberg hatszoros egyéni Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát: az Australian Opent, Wimbledont és a US Opent is kétszer nyerte meg, a Roland Garroson „csak" egy finálé jött össze neki.

Andy Murray már két éve Ivan Lendl irányításával dolgozik, míg Novak Djokovics nemrég kérte fel edzőjének Boris Beckert, így a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárjai a közeljövőben „tanítványaik" révén „csaphatnak össze" újra egymással.

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
5 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
6 órája

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik