Tenisz-vb: a sírból hozta vissza a meccset Roger Federer

Del Potro remekül kezdte a mérkőzést, megnyerte az első szettet, amelyben a svájci 5:1-ről kapaszkodott fel, ám egyenlíteni nem tudott. A második játszmában is brékelőnyben volt az argentin, ám Federer fordított és egyenlített. A döntő szettben 3:1-re vezetett Del Potro, ám 5:5-nél brékelt a korábbi világelső, majd hozta saját adogatását, így megnyerte a mérkőzést.
Federer – aki 11 ATP-vb-szereplése közül mindössze egyszer nem jutott tovább a csoportkörből – sikerével elődöntős, és a fináléba jutásért Nadallal találkozik.
A meccs talán legszebb labdamenete
Novak Djokovics rögtön az első gémben brékelőnyhöz jutott, és lényegében ebből profitálva minden a kedve szerint alakult 5:4-ig. Akkor már a szettért adogatott, ám Gasquet összekapta magát, és kiegyenlítette brékhátrányát. A játszma végül a rövidítésben dőlt el, amelyben a szerb bizonyult jobbnak.
A második szett elején 1:1-nél Gasquet-nek jött össze a brék, majd 5:3-nál közel volt a játszma lezárásához egy újabb brékkel, de végül saját adogatójátéka után egyenlítette ki szetthátrányát.
A harmadik, döntő szett elejére nagyon odakoncentrált Djokovics, és kihasználva Gasquet pillanatnyi kihagyását, egy korrekt brékkel azonnal 3:0-ra meglépett. És elérhető lett volna a 4:0 is egy újabb brékkel, de úgy sem volt csúnya, hogy a franciának legalább a szépítés összejött. 5:3-nál Djokovics már a meccsért és a pihenésért szerválhatott, három mérkőzéslabdához jutott, aztán a másodikkal le is zárta az ütközetet.
BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 000 000 dollár, kemény pálya)
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 2.)–Gasquet (francia, 8.) 7:6, 4:6, 6:3
Federer (svájci, 6.)–Del Potro (argentin, 4.) 4:6, 7:6, 7:5
A végeredmény: 1 Djokovics 3/0, 2. Federer 2/1, 3. Del Potro 1/2, 4. Gasquet 0/3
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Rafael Nadal (spanyol, 1.)–Roger Federer (svájci, 6.)
Novak Djokovics (szerb, 2.)–Stanislas Wawrinka (svájci, 7.)

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben





