Tenisz: Babos Franciaországban készül a 2014-es szezonra

MTI MTIMTI MTI
2013.11.17. 17:23
A világranglista 87. helyén álló Babos Tímea december végéig főként Franciaországban készül a 2014-es teniszidényre.

A hétfői napot még Magyarországon tölti a 20 éves magyar játékos, aki fizikai és szellemi felmérőn vesz részt.

„Évente legalább ötször megpróbálom elvégezni ezeket a teszteket. Nézünk légzőfunkciót, tüdőkapacitást, vért. Lesz egy kis futóteszt is” – nyilatkozta honlapján az idén egyesben egy ITF-versenyt, párosban pedig öt WTA-tornát nyerő soproni teniszező, aki keddtől Nizzában készül a következő szezon feladataira.

„A legfontosabb, hogy jó idő legyen, és szabadtéren tudjak futni. A teniszcentrum is nagyon modern, sok szép pályával, szép fitneszteremmel és jó edzőpartnerekkel. Az első két hétben főleg hosszútávfutás lesz a programban. Aztán ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre több tenisz, több gyorsasági lábmunka, több pontjáték” – tette hozzá.

Babos következő versenye december végén a kínai Sencsenben lesz, majd Sydneybe utazik, ahol valószínűleg selejteznie kell. Ezután jön az év első Grand Slam-tornája, a melbourne-i Australian Open.

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
17 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35