Tenisz: a US Open-győztes Nadal újra világelsőségre tör

MTI MTIMTI MTI
2013.09.11. 15:52
Rafael Nadal bízik benne, hogy heteken belül ismét vezetni fogja a férfi teniszezők világranglistáját.

A spanyol játékos erről a madridi repülőtéren beszélt az után, hogy győztesként tért haza New Yorkból, az Amerikai nemzetközi bajnokságról, amelynek hétfői döntőjében négy játszmában nyert a világelső szerb Novak Djokovics ellen. A mallorcai sztár 2010 után a második US Open-győzelmét és pályafutásának 13. Grand Slam-sikerét aratta, így az örökranglistán már csak a svájci Roger Federer (17) és Pete Sampras (14) előzi meg.

A 27 esztendős Nadal, aki idei 10. és pályafutása 60. tornagyőzelmét szerezte meg, éppen Djokovicsot válthatja a rangsor élén, mivel tavaly térdsérülés miatt hét hónapot kihagyott, ennélfogva az év hátralévő időszakában már nincsenek „megvédendő" pontjai, s megelőzheti szerb riválisát, akinek 120 pontra apadt az előnye a spanyollal szemben.

A számítások szerint Nadal, aki ebben az idényben 63 mérkőzéséből hatvanat nyert meg, akár már az október 6-án kezdődő sanghaji tornán átveheti az éllovas pozíciót, ha a kínai viadalon bejut a legjobb nyolc közé.

„Karnyújtásnyira van a világelsőség, s hiszem, hogy pár héten belül meg is lesz. További célom pedig az, hogy ha megszereztem, meg is tartsam az első helyemet" – mondta Nadal, aki korábban már két ízben is vezette a világranglistát, először 2008 augusztusa és 2009 júliusa, majd 2010 júniusa és 2011 júliusa között.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
Tegnap, 7:46

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20