Tenisz: Szávay Ágnes tenisztábort indított

MTI MTIMTI MTI
2013.08.28. 13:26
Tenisztábort indított Soltvadkerten az idén visszavonult Szávay Ágnes, aki legjobbjaként a 13. helyen állt a női világranglistán 2008-ban.

A hagyományteremtő céllal életre hívott rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy két turnusban összesen 36 határon túli gyermek tanul a 24 éves ex-játékos szülővárosában.

„Nagyon lelkesek a marosvásárhelyi gyerekek, én pedig próbálok nekik minél többet átadni a tudásomból. A jövőben is gyerekekkel szeretnék foglalkozni” – hangoztatta Szávay Ágnes.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár azt mondta, hogy a tábor jelentőségét a sporton túl a nemzeti összetartozás adja.

„Ez egy sportbarát kormány, a tenisz pedig ettől az évtől kezdve bekerült az államilag támogatott tizenhat sportág közé” – jelentette ki a politikus, aki maga is beállt az edző gyerekek közé, és ütögetett Szávayval.

A magyar teniszező egyesben öt, párosban két WTA-tornán diadalmaskodott, s egészségi problémák miatt fejezte be februárban profi karrierjét. A 2007-ben Magyarországon az év női sportolójává, a női tornákat szervező WTA által pedig az év újoncává választott Szávay pályafutása csúcspontjaként abban az évben a negyeddöntőig jutott a US Openen. Utolsó mérkőzését tavaly augusztusban, éppen a New York-i Grand Slam-tornán vívta.

Legfrissebb hírek

Mindkét játékos sírt a madridi tenisztorna női egyesének döntője után – videó

Tenisz
16 órája

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
2026.05.01. 18:25

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open-döntős

Tenisz
2026.05.01. 11:18

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39
Ezek is érdekelhetik