Tenisz: Del Potro hátrányból nyerte az Isner elleni döntőt
A nyolcadik kiemelt amerikai számára jól indult a mérkőzés, ám a folytatás két játszmájában az argentin pont annyi gémet (hármat) engedélyezett neki, mint amennyit ő szedett össze az elsőben.
Del Potro pályafutása 15. ATP-tornagyőzelmét aratta – Washingtonban 2008 és 2009 után a harmadikat –, Rotterdam után idén pedig a másodikat. Indian Wellsben ugyanis elbukta a finálét 2013-ban.
Isner először nyert ugyan szettet Del Potro ellen, de negyedszer is vereséget szenvedett tőle. Az amerikainak idén ez volt a harmadik döntője, és először kapott ki. Washingtonban viszont 2007-ben már elbukta egyszer a döntőt.
ATP 500-AS TORNA, WASHINGTON (1 295 790 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Del Potro (argentin, 1.)–Isner (amerikai, 8.) 3:6, 6:1, 6:2

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán




