Tenisz: Tudom, hogy fejlődök, ez a legfontosabb - Babos Tímea

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 16:23
A tavalyihoz képest kevésbé sikeres első fél év ellenére Babos Tímea bizakodóan készül a hétfőn kezdődő budapesti tenisztornára.

„Felemás hat hónap van mögöttem. Tavaly az év első fele ideálisan alakult, pedig nehéz volt megszoknom a WTA-körforgást, azért nem is jöttek később az eredmények. Az idén viszont reálisabb tenisz volt, és bár az eredményeim lehetnének jobbak is az edzésmunkám és játéktudásom alapján, tudom, hogy fejlődök, és a jövő szempontjából ez a legfontosabb" – nyilatkozta csütörtök délelőtti edzése után az MTI-nek a világranglistán 99. játékos, hozzátéve: nehezen állt át a juniorok után a felnőtt versenyekre, mivel a római-parti torna kivételével sehol sem kapott támogatást, így „végig kellett rágnia" magát a kisebb versenyeken. Így amíg juniorként évi 80 mérkőzésből 75-öt megnyert, felnőttként 40-ből nagyjából 20-szor jön össze a győzelem.

Az első fél év legnagyobb élményeként a 20 éves soproni teniszező az Indian Wells-i és miami versenyt említette, no meg Monterreyt, ahol amúgy tavaly élete első WTA-trófeáját hódította el.

„Ott vertem meg Ana Ivanovicsot, zseniális a hangulat, és azóta már két mexikói barátom is járt nálunk itt Magyarországon" – mesélte.

Ami Nikola Andjelics áprilisi érkezését illeti, Babos kifejtette, hogy a szerb edző közreműködésével főként kondicionálisan változott meg a felkészülése, hosszabb labdameneteket gyakorolnak, és – noha nem szereti – beépült a programba a hosszútávfutás is.

A 20 éves játékos a Hungarian GP után két hetet pihen, majd nagyobb meccsrutin érdekében kisebb ITF-tornákon indul a US Openig. Az év hátralévő részében kevés megvédendő világranglistapontja van, így jó játékkal esélye lehet megközelíteni tavaly augusztusi pozícióját, amikor legjobbjaként 59. volt a WTA-rangsorban.

A budapesti verseny kapcsán a kedden délután kezdő Babos közölte, az a célja, hogy élvezze a játékot, és a magyar közönség jelenlétét ne nyomásnak, hanem felszabadító erőnek érezze.

„Az angliai tornák után nyolc-tíz nap alatt átálltam itthon a salakos borításra. Az Asbóth József Stadionban egyébként hihetetlenül gyors a pálya, ami kedvez nekem. Olyan, mintha magaslaton játszanánk, nagyon tetszik, ma délután is ott edzek. És végre jó az idő, Angliában és a Roland Garroson is hűvös-esős körülmények voltak, szóval élvezem a napsütést."

 

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
17 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
2026.02.06. 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik