Davis-kupa: Berdych jövő héten nem játszik a cseh csapatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 19:29
Tomás Berdych, a legjobb cseh teniszező nem játszik jövő héten a cseh válogatottban a kazahok elleni Davis-kupa-negyeddöntőben.
Jaroslav Navratil, a címvédő együttes szövetségi kapitánya egy közösségi oldalon jelentette be, hogy a világranglistán hatodik helyen álló teniszező vállsérülés miatt kihagyja az összecsapást. A szakvezető hozzátette, megérti Berdych döntését. Berdych 2003-ban debütált a sorozatban, azóta mindössze egyszer nem játszott a csapatban, ennek köszönhetően összesen 41 Dk-mérkőzést vívott karrierje során. A cseh csapatot így a nyakműtétje után felépült Radek Stepánek mellett Lukás Rosol, Ivan Minar és Jan Hájek alkotja majd az elődöntőbe jutásért április 5. és 7. között a kazah fővárosban, Asztanában sorra kerülő találkozón. A csehek legutóbb éppen a kazahoktól kaptak ki a Davis-kupában: a 2011-es első fordulóban 3-2-re maradtak alul.
Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
19 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik