Tenisz, Fed-kupa: Jankovics és Ivanovics is simán zakózott

Vágólapra másolva!
2012.11.03. 17:28
null
Ivanovics csak erőlködött a Safárová elleni meccsen (Fotó: Action Images)
A házigazda cseh válogatott a döntő első napján gyakorlatilag egy lépésre került a címvédéstől a női teniszezők Fed-kupájában, miután 2–0-s előnyre tett szert a szerbekkel szemben.

 

Lucie Safárová Ana Ivanovicsot, míg Petra Kvitová Jelena Jankovicsot győzte le sima két játszmában a szombati mérkőzéseken, így a szerbektől messzire került történetük első Fed-kupa-győzelme. A 2012-es győztes kilétét így már a vasárnapi első mérkőzés – amelyet a tavalyi wimbeldoni győztes Kvitová és a korábbi világelső Ivanovics vív egymással – eldöntheti.

A prágai O2 Arena közönsége először a világranglista-17. Safárová győzelmének örülhetett: a 25 éves brnói lány az első játszmában 3:2-nél még hátrányban volt, ezt követően viszont magához ragadta a kezdeményezést, és végig irányítva a mérkőzést előnyhöz juttatta a cseheket.

Érdekesség, hogy a második összecsapás is nagyon hasonlóan alakult az elsőhöz, sőt, Jankovics 4:2-nél még brékelőnybe is került, mégis Kvitováé lett az első szett, ezt követően pedig mintha a szerbnél elfogyott volna a szufla: a második játszmában Kvitová 5:0-s-vezetésénél már sejteni lehetett, innen nincs visszaút, és Jankovics erejéből csak a becsületjátékra futotta. Csehország kényelmes helyzetből várhatja a vasárnapi folytatást.

TENISZ, FED-KUPA
DÖNTŐ
CSEHORSZÁG–SZERBIA 2–0
Lucie Safárová–Ana Ivanovics 6:4, 6:3
Petra Kvitová–Jelena Jankovics 6:4, 6:1
A VASÁRNAPI PROGRAM
Kvitová–Ivanovics
Safárová–Jankovics
Andrea Hlavácková, Lucie Hradecká–Bojana Jovanovszki, Alekszandra Krunics

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
19 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik