Djokovics szépen, (szél)csendben döntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2012.09.09. 19:22
null
Novak Djokovicsot ezúttal nem hátráltatta az időjárás (Fotó: Reuters)
Novak Djokovics lesz Andy Murray ellenfele az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) férfi egyesének fináléjában, miután az elődöntőben szetthátrányból fordítva, 2:6, 6:1, 6:4, 6:2-re legyőzte a spanyol David Ferrert.

 

A szombaton kezdődő mérkőzés az első szettben, Ferrer 5:2-es vezetésénél szakadt félbe a New Yorkra lecsapó vihar miatt. Vasárnap már szép idő várta a feleket, ami Djokovics malmára hajtotta a vizet. Ferrer ugyan a folytatásban hozta első adogatójátékát, így 6:2-re megnyerte a nyitó játszmát, ez után viszont hibát hibára halmozott – ez azért is volt meglepő, mert a szombati orkánerejű szélben nagyon stabil játékot mutatott be.

Djokovics 4:0-ra ellépett a második szettben, majd 0:40-ről megfordította a szervajátékát. A lenullázást végül elkerülte Ferrer, de a szerb így is nagyon gyorsan egyenlített.

A címvédőnek a harmadik játszmában volt egy kisebb hullámvölgye – 0:2-ről engedte fordítani 3:2-re a spanyolt –, ám még idejében kapcsolt, és Ferrer újabb hibáit kihasználva 6:4-gyel behúzta a szettet.

A negyedik felvonás a másodikat idézte, Djokovics 4:0-ra elhúzott, előnyét pedig megtartotta, így végül is könnyedén masírozott be a döntőbe. Ferrer negyedszer játszott elődöntőt Grand Slam-tornán (2007-ben szintén New Yorkban, tavaly Ausztráliában, az idén pedig a Roland Garroson jutott a legjobb négy közé), de a finálé ezúttal is csak álom maradt a számára.

Djokovics negyedszer játszhat döntőt a US Openen: 2007-ben Roger Federertől, 2010-ben pedig Rafael Nadaltól kapott ki, 2011-ben viszont már legyőzte Nadalt.

US OPEN, NEW YORK (25 526 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)–Ferrer (spanyol, 4.) 2:6, 6:1, 6:4, 6:2
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Murray (brit, 3.)–Berdych (cseh, 6.) 5:7, 6:2, 6:1, 7:6
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
18 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2025.08.18. 18:33

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

Ötmillió dollárt kapnak az egyéni győztesek az US Openen

Tenisz
2025.08.06. 19:36

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Amerikai meglepetésgyőztes az év harmadik kiemelt golfversenyén, a US Openen

Egyéb egyéni
2025.06.16. 11:56
Ezek is érdekelhetik