Tenisz: Babos Tímea hatalmas csatában nyert New Havenben

Vágólapra másolva!
2012.08.17. 20:02
Babos Tímea óriási küzdelemben, 2 óra 11 perces csatában legyőzte az orosz Alla Kudrjavcevát a New Haven-i női teniszverseny selejtezőjének első fordulójában.

Az első játszmát Kudrjavceva, a másodikat a selejtező első kiemeltje, Babos Tímea nyerte meg. A harmadik szett eleje az orosz játékosnak sikerült jobban, azonban 1:3-nál Babos elvette ellenfele adogatását – ekkor mindketten négy sikeres bréklabdánál tartottak.

A hatodik gém óriási csatában lett Babosé: a fiatal magyar 40:0-re elhúzott, innen azonban riválisának lett gémlabdája – Babos a sokadik lehetőséget értékesítve egyenlítette ki a játszma állását.

Az orosz gyorsan, Babos nehezen – fogadóelőnyről – hozta a következő adogatójátékát, ám ezt felülírta a kilencedik gém, amelyben Babos három gémlabdához jutott, és a másodikkal élt is.

Jött a tízedik gém a magyar játékos adogatása mellett, és a több mint kétórás küzdelem addigi menetéhez képest meglepő módon már az első meccslabda döntött Babos javára.

A magyar teniszező a brazil Teliana Pereira és az üzbég Akgul Amanmuradova mérkőzésének győztesével találkozik a selejtező második fordulójában.

A New Haven-i selejtezőben Arn Gréta is érdekelt, az ő ellenfele a selejtező ötödik kiemeltje, a fehérorosz Olga Govorcova lesz az 1. fordulóban.

WTA-TORNA, NEW HAVEN OPEN AT YALE, NEW HAVEN (637 000 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Babos (magyar)–Kudrjavceva (orosz) 5:7, 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Australian Open: Babos Tímeát elbúcsúztatták a szervezők

Tenisz
2026.01.22. 08:39

Babos Tímea: Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok

Tenisz
2026.01.21. 15:43

Australian Open: Babosék búcsúztak az első fordulóban

Tenisz
2026.01.21. 07:03

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
2026.01.17. 10:16

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
2026.01.14. 13:05

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
2026.01.12. 07:02

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18
Ezek is érdekelhetik