Arn nem tudta megnehezíteni Wozniacki dolgát

2010.09.28. 13:32
null
Arn Grétának minden egyes pontért meg kellett küzdenie Wozniacki ellen (fotó: Action Images)
A selejtezőből a főtáblára jutó Arn Gréta nem tudott meglepetést okozni a tokiói női tenisztorna második fordulójában, és két játszmában sima vereséget szenvedett a torna első kiemeltjétől, a dán Caroline Wozniackitól.

Arn Gréta számára már az is nagy tett volt, hogy egyáltalán szembekerült Tokióban a világranglista-2. Wozniackival, hiszen a magyar teniszező a selejtezőből küzdötte fel magát a főtáblára, ahol aztán az első körben meg is verte a szintén a kvalifikációból érkező brit Laura Robsont.

Azt sejteni lehetett, hogy Wozniacki ellen Arnnak nem lesz könnyű dolga, ám két kettős hibája következtében már az első gémben alaposan megszenvedett, sőt maratoni játék után el is veszítette az adogatását.

Ezt követően azonban Arn rögtön visszabrékelt, igaz, aztán újra elveszítette a szerváját. A folytatásban a 31 éves magyar teniszező többször is kellemetlen helyzetbe hozta ellenfelét, ám a döntő pontoknál rendre hibázott, így a saját adogatásait sem tudta hozni. Wozniacki 6:1-gyel húzta be az első játszmát úgy, hogy a statisztika szerint mindkét fél rengeteg ki nem kényszerített hibát vétett.

A második szett jól indult Arnnak, hiszen az első gémet semmire nyerte, de aztán Wozniacki három játékot hozott sorozatban, valamint 4:2-nél is volt bréklabdája, ám azt elhibázta. 5:3-nál viszont Arn adogatásánál már három mérkőzéslabda következett, és a másodikat meg is csinálta a dán, így 6:1, 6:3-mal jutott tovább a harmadik fordulóba.

 WTA-TORNA, TORAY PAN PACIFIC OPEN, TOKIÓ
(2 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Wozniacki (dán, 1.)–Arn (magyar) 6:1, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 16.)–K. Bondarenko (ukrán) 6:2, 6:1
Petkovic (német)–Kuznyecova (orosz, 10.) 6:3, 7:5
A. Radwanska (lengyel, 6.)–Govorcova (fehérorosz) 6:2, 6:3
Görges (német)–Stosur (ausztrál, 4.) 7:5, 6:3
Vandeweghe (amerikai)–Rezai (francia, 14.) 6:4, 6:4
Bartoli (francia, 11.)–Ivanovics (szerb) 6:2, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 8.)–Safárová (cseh) 6:1, 6:3
Schiavone (olasz, 5.)–Dulgheru (román) 7:5, 6:3
Date Krumm (japán)–Hantuchová (szlovák) 2:6, 6:0, 4:0-nál Hantuchová feladta
Kanepi (észt)–Peer (izraeli, 13.) 6:3, 7:6
Jankovics (szerb, 3.)–A. Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:1
Gyementyjeva (orosz, 7.)–Svedova (kazah) 6:0, 6:1
Pennetta (olasz)–Kirilenko (orosz) 6:3, 4:6, 6:3
Vinci (olasz)–Pironkova (bolgár) 6:4, 6:2
Zvonarjova (orosz, 2.)–Errani (olasz) 6:3, 6:3
A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Wozniacki (dán, 1.)–Pavljucsenkova (orosz, 16.)
Petkovic (német)–A. Radwanska (lengyel, 6.)
Görges (német)–Vandeweghe (amerikai)
Bartoli (francia, 11.)–Azarenka (fehérorosz, 8.)
Schiavone (olasz, 5.)–Date Krumm (japán)
Kanepi (észt)–Jankovics (szerb, 3.)
Gyementyjeva (orosz, 7.)–Pennetta (olasz)
Vinci (olasz)–Zvonarjova (orosz, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
16 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
21 órája

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53
Ezek is érdekelhetik