Djokovics családjának és a szerb szurkolóknak is köszönetet mondott

Vágólapra másolva!
2008.01.27. 15:34
Novak Djokovics családjának és a szerb szurkolóknak is köszönetet mondott a támogatásért, és úgy véli, hazájában őrült ünneplés vette kezdetét, miután négy játszmában legyőzte Jo-Wilfried Tsongát az ausztrál nyílt teniszbajnokság vasárnapi döntőjében. A világranglista harmadik helyén álló klasszis arra is büszke, hogy Szerbia első egyéni Grand Slam-győztese lett.Szerbia a teniszezőit ünnepli
Novak Djokovics öröme
Reuters
Novak Djokovics öröme
Novak Djokovics öröme
Reuters
Novak Djokovics öröme

„Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a páholyomban ültek. Nemcsak az elmúlt két hét, hanem teljes pályafutásom okán” – mondta a belgrádi születésű fiatalember, aki 4:6, 6:4, 6:3, 7:6-ra diadalmaskodott a fináléban.

Novak Djokovics ezzel pályafutása legnagyobb sikerét érte el, és ezúttal már elviselte a GS-döntő okozta feszültséget. Tavaly a US Openen csak helyenként villant meg, igaz akkor a világelső Roger Federer volt az ellenfele. Pénteken azonban visszavágott a svájci zseninek és vasárnap sem omlott össze az első szett elvesztése után.

„Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy itt nyerhettem életemben először Grand Slam-versenyt. Remélem, hogy a jövőben még többször kerülök ilyen helyzetbe” – jegyezte meg Szerbia büszkesége.

Novak Djokivics a fináléig szettet sem vesztett, de végül nem tudta megismételni Marija Sarapova bravúrját. Az orosz szépség a szintén szerb Ana Ivanovics elleni döntőben is 2-0-ra diadalmaskodott.

A vasárnapi mérkőzés után egyébként a férfi egyes szerb bajnoka kitért arra is, hogy a melbourne-i közönség inkább Tsonga sikeréért szorított, legalábbis a francia teniszező szimpatizánsai voltak a hangosabbak.

„Semmi baj, így imádlak benneteket – szólt Djokovics „megbocsátó” üzenete, majd hozzátette: - Természetesen büszke vagyok arra, hogy én lehetek az első olyan szerb játékos, aki Grand Slam-tornát nyert egyesben. Szerintem most „őrültek háza” van Szerbiában. Országomnak is köszönetet mondok a sikerért”.

Az 1987. május 22-én született Novak Djokovics szinte villámkarriert futott be a felnőtteknél, ezt mutatja, hogy két évvel ezelőtt mindössze a 83. helyen állt a világranglistán.

"Sajnálom, hogy a fináléban nem tudtam megismételni az elődöntős játékomat. Az elején még jól ment a játék, de Djokovic fokozatosan átvette az irányítást, és minden támadásomat visszaverte" - nyilatkozta Tsonga.

A győztes 1 281 000 ausztrál dollárt - mintegy 200 millió forintot - kapott, a vesztes 640 ezerrel vigasztalódott. ---- S ---- E
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik