Roger Federer szörnyet kreált azzal, hogy állandóan győzni akart

Vágólapra másolva!
2008.01.25. 15:04
Novak Djokovics állítja: az volt Roger Federer elleni pénteki győzelmének kulcsa, hogy meg tudott birkózni azzal a nyomással, hogy a világelsővel játszott. A harmadik helyen kiemelt szerb a sikernek köszönhetően vasárnap Jo-Wilfried Tsongával küzdhet meg az Australian Open döntőjében. A svájci klasszis ellenben elmondta, azért kapott ki, mert szörnyet teremtett magának azzal, hogy úgy érezte, minden tornát meg kell nyernie.
Novak Djokovics (balra) és Roger Federer a mérkőzés után
Reuters
Novak Djokovics (balra) és Roger Federer a mérkőzés után
Novak Djokovics (balra) és Roger Federer a mérkőzés után
Reuters
Novak Djokovics (balra) és Roger Federer a mérkőzés után

A világranglista harmadik helyén álló szerb nagyszerűen szervált a péntek esti mérkőzésen, nem remegett meg a keze a döntő pillanatokban sem, és ennek köszönheti, hogy 7:5, 6:3, 7:6-ra „kiütötte” napjaink legjobb teniszezőjét.

„Képes voltam megbirkózni a hatalmas nyomással a fontos pillanatokban – nyilatkozta a mértkőzés után a húszéves szerb. – Ha ezt az ember a világ legjobb játékosa ellen teszi, akkor annak csak pozitív eredménye lehet.”

„Úgy gondolom, én voltam a türelmesebb, nem engedtem, hogy agresszívan teniszezzen, és hogy a saját stílusát rám erőltesse. Én irányítottam a mérkőzést, teljesen megérdemelten nyertem.”

„Ez egy kiemelkedő pillanata a tenisznek - mondta Djokovics - aki eddig egyetlen szettet sem vesztett a torna folyamán -, a Tsonga elleni döntőről. Ha a világranglistát nézzük, akkor én vagyok az esélyesebb, azonban ez egy döntő lesz, ahol akármi megtörténhet.”

„Egy szörnyet alkottam meg azzal a kényszerrel, hogy állandóan győznöm kell – mondta Federer a találkozó után. – Nem könnyű minden héten úgy pályára lépni, hogy nyernem kell. Mindig összefuthatsz olyan Top10-es játékosokkal, akik meglephetnek.”

„Egyfajta kiábrándultságot érzek – folytatta a tizenkétszeres Grand Slam-győztes. – Megnyertem már sok olyan meccset, amelyen nem hittem a győzelmemben, a mai este egyike azoknak, amikor kicsit csalódott vagyok. De ezt el kell felejtenem és az év további részére kell koncentrálnom.”

AUSZTRÁL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (AUSTRALIAN OPEN)

ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 3.) - Federer (svájci, 1.) 7:5, 6:3, 7:6
A mérkőzés statisztikái
Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
8 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48
Ezek is érdekelhetik