Marat Szafin a második körben, Tomas Berdych az elsőben búcsúzott

Vágólapra másolva!
2007.05.30. 15:59
Kiesett marat Szafin a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában, ugyanis kiakapott a szerb Janko Tipsarevicstől három játszmában. Szintén búcsúzni kényszerüni a tizedikként rangsorolt Tomas Berdych is, aki az olasz Seppitől szenvedett vereséget.
Marat Szafin három szettben kapott ki
Marat Szafin három szettben kapott ki
Marat Szafin három szettben kapott ki
Marat Szafin három szettben kapott ki

Marat Szafin volt az első játékos, aki a második körbe jutott a Roland Garroson, miután vasárnap a selejtezőből bejutott spanyol Fernando Vicente ellen nyert. Az orosz klasszis azt a mérkőzést három sima játszmában „húzta be”.

Szafin a második körben a szerb Janko Tipsarevics ellen léphetett pályára, de meg sem közelítette három nappal ezelőtti formáját, és három szettben maradt alul huszonkét éves ellenfelével szemben.

A huszonkettedik helyen kiemelt orosz korán brékelőnyhöz jutott, a harmadik játékban, azonban ezt nem tudta megtartani, és az első szettet 6:4-re el is vesztette.

A szerb versenyző a második játszmát is ilyen arányban nyerte, és a harmadikban 6:5-re vezetett, és Szafin rossz ritörnjét követően eddigi karrierje legnagyobb győzelmét aratta.

Szintén a harmadik körbe jutásért lépett pályára a kilencedikként rangsorolt Tommy Robredo, aki Konsztantinosz Economidisszal mérkőzött, és három szettben búcsúztatta a görögöt versenyzőt.

Ami még az első fordulót illeti, meglepetésre kiesett a tizedikként rangsorolt Tomas Berdych, akit három felvonásban búcsúztatott a spanyol García-López.

A cseh versenyző így Andy Roddick, Fernando Gonzalez és James Blake után a negyedik az első tíz kiemelt versenyző közül, aki az első körben búcsúzott a tornától.

A hatodikként kiemelt spanyol Djokovics és a tizenkettedikként rangsorolt spanyol Ferrer három szettben harcolta ki a második fordulóba jutást.

Megszenvedett azonban az 1998-as győztes, Carlos Moya az olasz Seppi ellen. A korábbi bajnok az első és a szettet könnyedén nyerte, de a másodikat és a negyediket elvesztette.

A mindent eldöntő felvonásban azonban könnyedén, 6:0-ra diadalmaskodott, így a francia Florent Serra ellen játszhat a következő körben.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS)

1. FORDULÓ:
Djokovics (szerb, 6.) – Giraldo (kolumbiai, szv.) 6:3, 7:6, 6:4
Hartfield (argentin) – Ginepri (amerikai) 6:4, 1:6, 5:7, 6:4, 6:2
Ferrer (spanyol, 12.) - Bracciali (olasz) 6:1, 6:1, 6:2
Hernández (spanyol) - Guzmán (argentin, sel.) 7:6, 6:0, 6:2
Moyá (spanyol, 23.) – Seppi (olasz) 6:1, 3:6, 6:3, 2:6, 6:0
García-López (spanyol) – Berdych (cseh, 10.) 7:5, 6:4, 6:4
Cipolla (olasz, sel.) – Gabasvili (orosz) 7:6, 6:3, 5-2-nél Gabasvili feladta
2.FORDULÓ
Tipszarevics (szerb) - Szafin (orosz, 22.) 6:4, 6:4, 7:5
Robredo (spanyol, 9.) - Konstantinosz Economidisz (görög) 6:4, 7:5, 6:4
Starace (olasz) - Berlocq (argentin) 6:2, 6:4, 6:2
Ferrero (spanyol, 17.) - Koubek (osztrák) 6:4, 7:5, 6:3
Juzsnyij (orosz, 13.) - Lapentti (ecuadori) 6:3, 6:0, 6:4
Davigyenko (orosz, 4.) - Eschauer (osztrák) 7:5, 6:3, 6:1
Vliegen (belga) - Gasquet (francia, 11.) 7:6, 6:3, 6:1
Canas (argentin, 19.) - Bolelli (olasz) 6:4, 6:3, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik