Téli olimpia: Valijevának pozitív lett a decemberi doppingtesztje, keddig dönt ügyében a CAS

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.02.11. 05:17
null
Valijevának pozitív lett a decemberi doppingtesztje (Fotó: AFP)
A pekingi olimpián az orosz csapattal aranyérmes Kamila Valijeva műkorcsolyázó szervezetében még a decemberi országos bajnokságon a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak – jelentette be pénteken az ötkarikás játékokon is eljáró Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA).

 

Az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) a 15 éves műkorcsolyázó ideiglenes eltiltását felfüggesztette, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban fellebbez a döntés ellen, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig keddig dönt az ügyben – írja a Magyar Távirati Iroda.

Valijeva mintájának eredménye kedden lett meg, a ROC szerdán döntött az ideiglenes eltiltás felfüggesztéséről.

Az olimpiai csapatverseny hétfőn zárult le, de az érmeket még nem adták át, a NOB korábbi közlése szerint „jogi egyeztetések” miatt. Az előző napokon hivatalosan nem közölték, hogy Valijeva akadt fenn egy ellenőrzésen, az orosz sajtó azonban már erről számolt be.

Valijevának most meg kell majd jelennie a CAS előtt, és még keddig várható ítélet az ügyében, illetve arról is, hogy az oroszok megtarthatják-e az aranyérmet.

A viadalon az oroszok mögött - akik az országukban feltárt rendszerszintű doppingolás miatt nem Oroszország, hanem az Orosz Olimpiai Bizottság képviseletében szerepelnek Pekingben – az amerikaiak lettek a másodikak, a japánok pedig a harmadikak.

A friss Európa-bajnok Valijeva a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, kétszer sikeres volt a kísérlete a csapatverseny női kűrje során, harmadjára elesett, de így is ő végzett az élen a mezőnyében.

A trimetazidint torokgyulladás kezelésére szoktak alkalmazni, ám egészséges ember szervezetében javítja a vér oxigén ellátását.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Az olimpia után visszavonul a japánok háromszoros világbajnok műkorcsolyázója

Téli sportok
2025.06.20. 10:37
Ezek is érdekelhetik