Téli olimpia: a finnek féltucat góllal bejelentkeztek az éremért

Vágólapra másolva!
2022.02.10. 11:58
null
Manninen (65) a férfi hokitorna első mesterhármasát jegyezte (Fotó: AFP)
A pekingi téli olimpia férfi jégkorongtornájának második csütörtöki mérkőzésén Finnország meggyőző játékkal 6–2-re győzte le Szlovákiát.

A finnek az olimpiai hokitorna legidősebb keretével érkeztek a kínai fővárosba, a szlovákok pedig az egyik legfiatalabbal, és eleinte úgy tűnt, az ifjonti hév lehet a célravezető. Az első nagyobb szlovák gólszerzési lehetőségek és egy finn kapuvas után, a 6. percben minden idők legfiatalabb, olimpián jégre lépő szlovák hokisa, a mindössze 17 éves Juraj Slafkovsky góljával megszerezte a vezetést Szlovákia.

Néhány perccel később aztán bebizonyosodott, jó az „öreg a háznál”: Teemu Hartikainen fantasztikus passza után Sakari Manninen egyenlített. Négy perc múlva aztán egy mesteri figurával kihasznált emberelőny végén Harri Pesonen már a finneket juttatta vezetéshez. A szlovákok előtt nagy lehetőség nyílt az egyenlítésre az utolsó öt percre fordulva, amikor hét másodperc alatt kettős emberfórba kerültek, ám nem tudtak élni a lehetőséggel, s néhány másodperccel a kiegészülésük után a finnek Miro Aaltonen révén megszerezték harmadik góljukat – mindössze ötödik lövésükből.

A középső harmad felénél aztán jött Maanninen és egy rossz szlovák cserét kihasználva ziccerből megszerezte önmaga második, csapata negyedik találatát. Bő két perc múlva az amúgy Finnországban légióskodó Slafkovsky állította vissza a kétgólos különbséget, szépen lőtt a jobb oldali bedobóponttól a finn kapuba, miután felkanyarodott az alapvonaltól, 4–2.

A záró játékrész villámgyors finn góllal kezdődött, Hartikainen korongot lopott a támadóharmadban, sManninenközelről bepofozta a pakkot, megszerezve ezzel a férfi tornán az első mesterhármast, egyben le is zárva a mérkőzés érdemi részét. A végére teljesen elfáradó szlovákoknak a második gólját szerző Aaltonen adta meg a kegyelemdöfést, az 55. percben kíméletlenül bombázta középről a kapuba a visszatett korongot, ezzel beállítva a 6–2-es végeredményt.

A rutinos finn válogatott nagyszerű és hatékony játékával bizonyította, nem véletlenül tartják az oroszok mellett a torna egyik favoritjának.

JÉGKORONG
FÉRFIAK
C-CSOPORT
Finnország–Szlovákia 6–2
(3–1, 1–1, 2–0)

KORÁBBAN
Svédország–Lettország 3–2
(1–0, 2–1, 0–1)

KÉSŐBB
14.10:
Egyesült Államok–Kína
14.10: Kanada–Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik