Szánkó: vizsgálat indult a súlyosan megsérült lengyel ügyében

Vágólapra másolva!
2021.11.09. 18:08
null
Mateusz Sochowicz a történtek ellenére abban bízik, hogy ott lehet a pekingi olimpián (Fotó: AFP)
A lengyel sportági szövetség kérésének megfelelően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vizsgálatot indított a pekingi ötkarikás szánkópálya üzemzavara miatt súlyos sérülést szenvedett Mateusz Sochowicz ügyében – írja az MTI.

 

Ifj. Juan Antonio Samaranch, a jövő évi téli játékok koordinációs bizottságának vezetője támogatásáról és együttérzéséről biztosította a 25 éves versenyzőt, egyben ígéretet tett, hogy a vizsgálat nyomán felmerülő szükséges változtatásokat időben megteszik a februári olimpia előtt.

„Ez egy nagyon szerencsétlen helyzet. A pályát és a baleset körülményeit a sportági szövetség és a szervezőbizottság is komoly vizsgálat alá vetette. Ha vannak levonható tanulságok, mint ahogy feltehetően vannak, időben le fogjuk vonni azokat és végrehajtjuk a szükséges változtatásokat” – ígérte Samaranch. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a pálya az azt használó két szakági szövetségtől előzetesen kiváló minősítést kapott a minőségi és biztonsági szempontokra egyaránt.

Sochowicz a hétfői edzésen a biztonsági előírásoknak megfelelően, a zöld jelzést követően indult el, a lecsúszás során azonban az egyik kapu zárva maradt. A sportoló észrevette az akadályt, és megpróbálta átugrani, de az ütközést nem tudta elkerülni.

A szánkósnak eltört a bal térdkalácsa és a kapu csontig hatolóan elvágta a jobb lábát, a baleset után azonnal megműtötték.

„Ha nem reagáltam volna ilyen gyorsan, akkor tragédiába is torkollhatott volna az eset” – mondta Sochowicz. Hozzátette, hogy a pályán dolgozók nem tudták, miként segítsenek, ezért fél órán keresztül feküdt a jégen, mielőtt kórházba szállították.

A szánkós abban bízik, hogy szabadkártyát kaphat a nemzetközi szövetségtől a februári téli olimpiára, és akkor kizárólag a felépülésére koncentrálva még lehet esélye indulni.

Sochowicz a 2018-as pjongcsangi játékokon a 28. helyen végzett a férfi egyéni versenyszámban.

Szánkópályán legutóbb a 2010-es, vancouveri olimpián történt tragédia, akkor a grúz Nodar Kumaritasvili életét vesztette, amikor edzésen nagy sebességgel egy vas tartóoszlopnak csapódott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik