Rp. gyorskorcsolya: Krueger John-Henry jól érzi magát magyar dresszben

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.02.13. 10:42
null
A fiatalabbik Krueger két évig nem versenyzett (Fotó: Hunskate)
Első színre lépése alkalmával bizonyította, hogy erőssége lesz a magyar csapatnak: a fiatalabbik Krueger fivér egy aranyat és egy bronzot szerzett a drezdai világkupaversenyen.

 

– Két érem, a vegyes váltóval egy arany, ezerötszáz méteren egy bronz a drezdai világkupaversenyen – álmodott ilyen remek visszatérésről?
– A short track nagyon sokat változott, fejlődött, gyorsult 2018 óta, márpedig lassan két éve versenyeztem legutóbb. Először az országváltás miatt „pihentem”, majd a szeptember végi sérülésem akadályozta meg a visszatérésemet, így aztán fogalmam sem volt, mire számítsak a drezdai viadalon. Csak az járt a fejemben, amit Bánhidi Ákos csapatvezető mondott.

– Vagyis?
– Érezzem jól magam a jégen, élvezzem a korcsolyázást. Hozzátette azt is, hogy ő már arra büszke, hogy a sérülésem után ilyen gyorsan ilyen jó formában térek vissza a jégre.

SZÖUL ELŐTT DORDRECHT

A magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottból Jászapáti Petra és Lockett Deanna, valamint Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger Cole és Varnyú Alex jelenleg itthon készül a március 13–15. közötti világbajnokságra, amelynek dél-koreai helyszíne a koronavírus miatt veszélybe került, ám jelenleg úgy tűnik, mégiscsak Szöul ad otthont az idény legfontosabb versenyének. Természetesen Krueger John-Henry is utazik, ám mivel a sérülése miatt hónapokat hagyott ki, szüksége van a versenyzésre, így ő (és még másik nyolc magyar short trackes) jégre lép a péntektől vasárnapig tartó dordrechti világkupa-viadalon is.

– Meg is szerezte az első érmeit magyar színekben!
– Ez a két érem nekem valami újnak a kezdete. Bár nem tudtam, mire számítsak, az volt az álmom, hogy képes legyek csak a korcsolyázásra fókuszálni, és arra, hogy gyors legyek, remélem, ez ugyanígy folytatódik a továbbiakban is.

– Nagyon kemény hónapok állnak ön mögött: mi volt a legnehezebb a rehabilitáció során?
– Amikor megsérültem az országos bajnokságon, úgy éreztem, mintha álmodnék. Rémálom volt, és néhány napig képtelen voltam felébredni belőle... Aztán sikerült, eltűnt a pánik is, viszont még mindig nem tudtam, rendben lesz-e minden a gyógyulásom körül. Féltem, hogy másként érzem magam a jégen, hogy a sérülés változtat a korcsolyázásomon, a futásomon.

– A drezdai versenyen az első ezerötszázas viadalon kizárták az elődöntőben, még nehezebb lehetett január végén a debreceni Európa-bajnokságon, ahol ugyan a férfiváltónk elsőként futott át a célvonalon, mégis büntetést kapott. Hogyan viseli ezeket a döntéseket?
– A kizárás sorsára jutni sohasem örömteli, de hozzátartozik a sportágunkhoz, emellett rólunk ugyan, ám nélkülünk döntenek a bírók, vagyis semmiféle befolyásunk sincs a határozatra – se előtte, se utána. Azért annak örülök, hogy Debrecenben legalább a futásunkkal megörvendezettük a nézőket. Show-t kaptak a szurkolók az Európa-bajnokságon, még ha nem is éppen olyat, mint amilyet szerettek volna, és amilyet mi is szerettünk volna nyújtani.

– Megoszlanak a vélemények a vegyes váltó létjogosultságáról – önnek tetszik az új versenyszám?
– Először futottam nemzetközi versenyen vegyes váltóban, mit mondjak, érdekes és tanulságos volt. Az különösen, hogy a lányok milyen agresszíven korcsolyáztak, gyakorlatilag ők irányították a futamot. Ráadásul kifejezetten nyugodtan, az átlagosnál nagyobb önbizalommal fut az ember a jégen, ha olyan ember a befejező, mint Liu Shaolin Sándor. Annak persze örülök, hogy talán én is hasznos tagja voltam ennek a váltónak.

– A magyar váltónak.
– Másfél éve kaptam meg az állampolgárságot, boldogan mondom, hogy jól érzem magam a versenyeken magyar dresszben.

– Azért nem felejtette el azt sem, honnan jött. Közismerten rajong a jégkorongért, de hogyan tudja követni az NHL-t?
– Az NHL, különösen a Pittsburgh Penguins az egyik legnagyobb szenvedély az életemben. Az edzések és a versenyszezon miatt persze élőben nem követhetem a bajnokságot, viszont reggelizés közben például mindig az előző éjszakai mérkőzéseket és összefoglalókat nézem. És persze a telefonomra folyamatosan érkeznek az értesítések az NHL kapcsán, így aztán mindenről tudok, ami a ligában történik, majdhogynem rögtön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik