KARÁDI ZOLTÁN
2022.02.11 11:50 Frissítve: 2022.02.11 19:00

Jászapáti Petra a 8., címvédő férfi váltónk csak a B-döntőben

Jászapáti Petra a 8. helyen végzett a női 1000 méteren, míg Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry továbbjutott 500-on, de gyengébb idők miatt nem lesz túl kedvező a pályabeosztásuk vasárnap. Férfi váltónknak viszont egy technikailag rossz váltás miatt elúszott a döntőbe jutás.

Jászapáti Petra (balra) a B-döntőig menetelt, végül 8. lett (Fotó: Árvai Károly)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Jól kezdődött a nap rövid pályás gyorskorcsolyázóink számára, hiszen Jászapáti Petra az 500 méteres táv után 1000-en is bejutott az elődöntőbe. Ugyan a nagyfinálé ezúttal sem jött össze, de végül a B-ben a 4. lett, s ezzel összesítésben a 8. helyen végzett.

A fiúk sikerrel vették az 500-as selejtezőket is, hiszen Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is futamgyőztes lett, míg Krueger John-Henry a második helyen jutott tovább a vasárnapi negyeddöntőbe. Azonban az időeredmények hagytak némi kívánnivalót maguk után, amit jól mutat, hogy hármójuk közül Krueger ideje volt a legjobb, s 500-on a pályabeosztás miatt kiemelten fontosak a jó időeredmények is. Ettől függetlenül az esély továbbra is adott a vasárnapi sikeres szereplésre.

Nem így az 5000 méteres váltóban, ahol címvédőként indultak a mieink, mégpedig egy újoncot, a rutintalanabb Nógrádi Bencét avatva. A csapat ki is talált több taktikai variációt, azonban sajnos egy technikailag rossz váltás a rutintalan Nógrádi és Krueger között megpecsételte a sorsunkat, így váltónk biztosan nem védheti meg címét jövő szerdán.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, NŐI 1000 MÉTER
1. Suzanne Schulting (Hollandia) 1:28.391 perc
2. Csij Min Dzsong (Dél-Korea) 1:28.443
3. Hanne Desmet (Belgium) 1:28.928
4. Kristen Santos (Egyesült Államok) 1:42.745
5. Xandra Velzeboer (Hollandia)
6. Li Ju Bin (Dél-Korea)

8. JÁSZAPÁTI PETRA
29. KÓNYA ZSÓFIA

 

FUTAMRÓL FUTAMRA...

NŐI 1000 MÉTER

A négy futamból az első két helyezettek és a két legjobb idejű futamharmadik jut tovább. Az első futamban a holland Suzanne Schulting 1:26.514-gyel új világcsúcsot futott.Innen két holland, a következő futamból egy amerikai és egy koreai versenyző jutott tovább. A harmadikban olasz első és belga második hely született.

Jászapáti Petrát az utolsó, azaz a 4. negyeddöntőbe sorolták be a koreai Csoj Min Dzsung, a holland Selma Poutsma, az amerikai Kristen Santos és a kanadai Alyson Charles társaságában. A magyar lány a táv nagy részében az ötödik helyen haladt, aztán három körrel a vége előtt előbb megelőzte a kanadai, majd az utolsóban a holland ellenfelét is és harmadikként ért célba, ideje pedig (1:28.80) a legjobb volt a harmadikak között, így a magyar lány továbbjutott az ELŐDÖNTŐBE! Petra mellett az amerikai és a koreai jutott még tovább, idővel pedig még egy amerikai került az elődöntőbe.

Mindjárt az első elődöntőbe kapott besorolást Jászapáti Petra, ahol a holland Suzanne Schulting, a koreai Li Ju Bin, az amerikai Maame Biney és a belga Hanne Desmet lesz majd az ellenfele 12.55-től. Itt az első kettő és a két harmadik közül a jobbik idő kerül a fináléba.

A magyar lány a táv nagy részében a negyedik helyen haladt, a végén pedig a koreai is megelőzte, így a futamban az ötödik helyen zárt, ami azt jelenti, hogy a B-döntőben folytathatja majd 13.37-től. Itt Li Ju Bin és Maame Biney mellett egy másik amerikai, Corinne Stoddard és a holland Xandra Velzeboer vár rá. A futamgyőzelem biztos olimpiai pontszerző helyezést ér.

Jászapáti ezúttal is az utolsó helyre sorolt a rajtot követően. Az utolsó körben ugyan egyet sikerült előznie, de a többieket már nem érte utol, s így a negyedik helyen ért célba, ami minimum a 9. helyet jelenti a számára.

A fináléban Schulting gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, de mögötte azért zajlottak az események. A végén ugyanis Santos és Fontana ütközött és mindketten kicsúsztak. Utólag az olaszt kizárták, így Jászapáti összességében a 8. lett.

FÉRFI 500 MÉTER, SELEJTEZŐ

Ezen a távon a 8 futamból az első két helyezettek és a három legjobb idővel rendelkező futamharmadik versenyző jut a vasárnapi negyeddöntőbe. A mieink közül elsőként Liu Shaolin Sándornak volt jelenése, rögtön az első futamban, ahol a francia Sébastien Lepape-pal, a japán Kikucsi Kotával és a koreai Li Dzsun Szóval méri össze tudását. A magyar versenyző azonnal az élre vágott és nagy fölénnyel, 40.948-as idővel ért elsőként a célba.

Liu Shaolin Sándor a mezőny élén (Fotó: Árvai Károly)

Krueger John-Henry az 5. futamba kapott besorolást, ahol az orosz Konsztantyin Ivlijev, a lett Roberts Kruzbergs és a francia Quentin Fercoq ellenében kellett megszereznie a továbbjutást. A magyar versenyző a rajt után a második helyre állt be, s ugyan a lett riválisa nagyon szorongatta a célegyenesben, Krueger jobban tolta be a lábát és a második helyen 40.407-es idővel harcolta ki a folytatást.

A 7. futamban Liu Shaoangra a holland Jens van 't Wout, a kínai Szun Lung és az izraeli Vladiszlav Bikanov várt. A magyar versenyző kihasználta a pályaelőnyét, és azonnal az élre vágott, így kimaradt a holland és a kínai ütközéséből (utóbbit tovább is juttatták) és első helyen, 40.797-es idővel jutott a másik két magyarhoz hasonlóan ő is tovább. Folytatás ebben a számban vasárnap.

FÉRFI 5000 MÉTERES VÁLTÓ, ELŐDÖNTŐ

A fiúknak Dél-Korea, az Orosz csapat és Hollandia vár a mieinkre. Krueger John-Henry, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor mellett Nógrádi Bence lesz a csapat negyedik tagja. A másik ágon Kína, Kanada, Japán és Olaszország küzd egymással. Itt az első két-két váltó jut a fináléba, a többiek a B-döntőben lesznek érdekeltek.

Krueger John-Henry (képünkön) és Nógrádi Bence rossz váltása miatt elszállt az esély az A-döntőre a férfiak váltóversenyén (Fotó: Árvai Károly)

Az első futamból meglepetésre Kanada és Olaszország jutott a döntőbe, ugyanis a nagy esélyes kínaiak a táv közepén elestek. Azonban a bíró a kínaiakat is továbbjuttatta a fináléba.

A mieink a rajt után beálltak a futam utolsó helyére, de a lényeg, hogy egy csoportban haladt a négy csapat. A mieink egészen más ütemben váltanak, mint a többiek. Sajnos 10 körrel a vége előtt volt egy rossz váltásunk Nográdi és Krueger között és leszakadtunk a többiekről, ezt pedig már nem is sikerült ledolgozni. A mieink csak negyedikek lettek és így csak a B-döntőben lesznek érdekeltek jövő szerdán. A fináléba a koreaiak és az oroszok jutottak még.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó) 

 

 
Címvédőként csak a döntőbe jutás lehet a cél
Három ászunk nélkül edzett a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott

 

 

2022.11.16 16:18:57

Téli sportok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az ötös fogatot nem ők, nem a Liu fiúk bontották meg.

2022.11.09 13:52:38

Téli sportok nemzetisport.hu

15 évesen olimpiai érmet nyert, ám élete nagy álma beteljesülésére újabb 12 évet kellett várnia.

2022.10.15 20:35:39

Téli sportok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Nem mondani akarja, hogy bajnok, hanem mutatni.