Alpesisí-vk: Miklós Edit Garmischban is az első tízben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 13:26
null
Miklós Edit Garmischban is az első tízben (Fotó: AFP-archív)
Szombaton a németországi Garmisch-Partenkirchenben női, a dél-korai Csöngszunban férfi lesiklófutamot rendeztek az alpesisí-világkupában. Előbbieknél a győzelmet az amerikai Lindsey Vonn, utóbbiaknál pedig a norvég Kjetil Jansrud szerezte meg.

Az első hét versenyző után a másodikként rajtoló amerikai Jacqueline Wiles állt az élen, de elsősorban azért, mert addig mindössze ketten értek be a célba. Nyolcadikként viszont érkezett az olasz Nadia Fanchini és másfél másodpercet vert az addigi listavezetőre.

Rögtön utána az amerikai Laurenne Ross még nála is gyorsabb volt, kettőjük közé pedig a liechtensteini Tina Weirather férkőzött még be, amikor Miklós Edit került sorra. A magyar lány nagyon jól kezdett, végig jobb részidőket produkált az éllovas amerikainál, volt, hogy 34 századmásodperc volt az előnye, a célegyenesbe fordulva azonban megbillent, s ez sajnos fél másodpercébe került, így 16 századmásodperces hátránnyal harmadikként ért célba.

A szakági legjobbak csoportjából aztán előbb a kanadai Larisa Yurkiw, majd a svájci Fabienne Suter vette át a vezetést, eggyel-eggyel hátrébb szorítva a magyar versenyzőt. A német Viktoria Rebensburg a második helyre tudott bejönni, Vonn azonban ellenállhatatlan volt, másfél másodpercet vert az addigi éllovasra.

Viszont vele le is zárult az elitcsoport, s így már csak azon kellett izgulni, hogy a hátralévők közül más ne előzze meg Miklós Editet, aki ekkor a hetedik helyen állt, ami idénybeli második legjobb helyezése volt. Szerencsére senki nem volt már gyorsabb nála, így újabb 36 világkupa-pontot sikerült szereznie, amivel a 12. helyre jött fel a szakági világkupában, míg összetettben 41.

A férfiak a 2018-as olimpia pályáján versenyeztek Dél-Koreában, Jansrud két tizedmásodperccel volt gyorsabb az olasz Dominik Parisnál és néggyel az amerikai Steve Nymannél.

Alpesisí-vk, Garmisch-Partenkirchen (Németország)
NŐI LESIKLÁS
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:40.80 perc
2. Fabienne Suter (svájci) +1.51 mp
3. Viktoria Rebensburg (német) +1.57
...
7. Miklós Edit (magyar) +2.13
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1000 pont
1. Lara Gut (svájci) 875
3. Viktoria Rebensburg (német) 740
...
41. Miklós Edit (magyar) 141
Csöngszun (Dél-Korea)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Kjetil Jansrud (norvég) 1:41.38 perc
2. Dominik Paris (olasz) +0.20 mp
3. Steven Nyman (amerikai) +0.41
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 969 pont
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 916
3. Henrik Kristoffersen (norvég) 871
...
128. Samsal Dalibor (magyar) 9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik