Alpesisí-vb: Pinturault nyerte a férfi kombinációt

2023.02.07. 15:18
null
Alexis Pinturault (Fotó: Getty Images)
A francia Alexis Pinturault nyerte meg a férfiak első számát, a kombinációt a franciaországi alpesisí-világbajnokság második napján, Courchevelben.


A keddi versenyben 54-en vágtak neki a délelőtti szuperóriás-műlesiklásnak, melyben a két éve ezüstérmes, 2019-ben győztes Alexis Pinturault volt a leggyorsabb. Mögötte két osztrák, a címvédő Marco Schwarz és Raphael Haaser következett.

A tavaly olimpiai bajnok, szintén osztrák Johannes Strolz csak 29. lett. Öten nem tudtak lejönni a pályán, négy sízőt pedig – köztük Marco Odermattot – kizártak. A szuper-G-ben, óriás-műlesiklásban és összetettben is világkupa-éllovas svájci, aki kaput tévesztett, előzőleg már utalt rá, hogy amúgy sem indulna el a műlesiklásban.

Többen kihasználták az alkalmat, hogy a csütörtöki szuperóriás-műlesiklásra teszteljék a pályát, tízen már nem voltak ott a szlalom rajtjánál, így a második szakaszra 35-en maradtak.

Pinturault koncentráltan, jó tempóban jött le, és a végén meglehetősen kanyargósra tűzött pályán nem hibázott. Utána Schwarz szintén nagy tempóban síelt, de az utolsó métereken megtört a lendülete, így 10 századdal kikapott, azaz az élen megfordult a két évvel ezelőtti sorrend.

Jól jött le Haaser is, aki ezzel bronzérmes lett csakúgy, mint nővére, Ricarda egy nappal korábban ugyanebben a számban. Szerdán a nők szuperóriás-műlesiklását rendezik a vb-n.

ALPESISÍ-VB, COURCHEVEL (Franciaország)
Férfi kombináció:

1. Alexis Pinturault (Franciaország) 1:53.31 perc (1. futam: 1:08.25 p, 2. futam: 45.06 mp)
2. Marco Schwarz (Ausztria) 1:53.41 (1:08.31, 45.10)
3. Raphael Haaser (Ausztria) 1:53.75 (1:08.39, 45.36)

Legfrissebb hírek

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Téli olimpia: Úry Bálint és az óriás-műlesiklás bajnoka is kiesett a szlalom első futamában

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 11:20
Ezek is érdekelhetik