Alpesisí-vb: Marta Bassino a szuperóriás-műlesiklás bajnoka

Vágólapra másolva!
2023.02.08. 13:41
null
Marta Bassino a szuperóriás-műlesiklás bajnoka (Fotó: Getty Images)
A kombináció után a franciaországi alpesisí-világbajnokság második női versenyében is olasz indulóé lett az aranyérem: szerdán szuperóriás-műlesiklásban Marta Bassino volt a leggyorsabb.

A szikrázó napsütésben rendezett viadalnak 36 nevezője volt, az viszont már előzetesen biztosnak tűnt, hogy a 6-os és 15-ös közötti rajtszámmal induló tíz sízőből kerül majd ki a győztes, ugyanis ők állnak a világkupa első tíz helyén.

A verseny alaphangját a negyediknek rajtoló norvég Kajsa Vickhoff Lie adta meg, aki nagy előnnyel vette át a vezetést, majd a kettővel utána indult osztrák Cornelia Hütter századra azonos időt síelt vele, a vezetésnek azonban nem sokáig örülhettek. Bassino ugyanis nyolcadiknak rajtolt, s a pálya felső szakaszán mutatott óvatosabb tempója után a középső, technikás részen és a lejtő alján egészen fantasztikusan síelt, s végül 33 százados előnnyel ért célba. Ekkor a legjobbak közül még többen fent voltak, és egyáltalán nem tűnt biztosnak Bassino aranya, ám, amikor az utána következő amerikai Mikaela Shiffrin is majd fél másodperccel ment rosszabbat nála a pálya második felében, és összességében 11 századdal mögé szorult, már egyértelművé vált, hogy az olasz sportoló ideje elég lehet majd a diadalra.

A folytatásban a szám olimpiai bajnoki és világbajnoki címvédője, a svájci Lara Gut-Behrami Shiffrinhez hasonlóan járt, féltávnál még komoly előnye volt, a folytatásban viszont sokkal több hibával és lassabban ment, mint az olasz, így végül hat századdal még a dobogóról is lecsúszott. Az őt követő többi síző pedig nem csupán az éllovastól, hanem a dobogótól is messze volt, így a 26 éves Bassino karrierje második vb-aranyát nyerte meg, két évvel a párhuzamos óriás-műlesiklásban aratott diadalát követően.

Az izraeli színekben szereplő Szőllős Noa 4.63 másodperc hátránnyal a 29. helyen fejezte be a viadalt.

A világbajnokság csütörtökön a férfiak szuperóriás-műlesikló számával folytatódik.

ALPESISÍ-VB
Női szuperóriás-műlesiklás

1. Marta Bassino (Olaszország) 1:28.06 perc
2. Mikaela Shiffrin (Egyesült Államok) 1:28.17
3. Cornelia Hütter (Ausztria) és
Kajsa Vickhoff Lie (Norvégia) 1:28.39

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik