Alpesi sí: a műtéten áteső Bode Miller januárban már versenyezne

Vágólapra másolva!
2014.12.08. 11:13
Januárban már versenyezni akar Bode Miller, az amerikaiak olimpiai és négyszeres világbajnok alpesi sízője, akinek a múlt hónapban porckorongsérülés miatt megműtötték a hátát. 
A 37 éves versenyző abban reménykedik, hogy a könnyített edzéseket már a héten elkezdheti, s mindenképpen rajthoz szeretne állni az egyesült államokbeli Beaver Creekben februárban rendezendő vb-n. Miller márciusban sérült meg, s bár októberben még edzett, végül a műtét mellett döntött. Az összetett világkupában kétszer győztes amerikai síző azt mondta, amíg versenykörülmények között nem áll sílécre, addig nem tudja, mennyire volt sikeres az operáció.

„A vk-szereplés az igazi teszt egy ilyen sérülés után, mert ha a hátam kibír egy csúszást Kitzbühelben, akkor vélhetően rendben vagyok” – tette hozzá Miller. Kitzbühelben január végén rendeznek vk-versenyt a férfiaknak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik