Szocsi 2014: húszezer önkéntes lesz és három olimpiai falu

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.08. 21:37
Mintegy 1200 főállású alkalmazott tevékenykedik a szocsi téli olimpia előkészületein, s jelenleg is zajlik csaknem 20 ezer önkéntes felkészítése, hogy egy év múlva minden olajozottan működjön.

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója a csapatvezetői értekezlet tapasztalatait összegezve helyszíni beszámolójában a közreműködők száma mellett azt is megemlítette, hogy a szervezők ígéretüket betartva és a helyi adottságokat kihasználva három olimpiai falut alkottak meg: a „tengerparti” falu tengerszinti magassággal és kellemes klímával a jeges sportokban versenyzőket várja majd, a „magaslati” az alpesi sí, a síugrás, az északi sí, a síakrobatika, a hódeszka, a bob és a szánkó sportágak képviselőinek ad majd otthont, míg az „állóképességi” faluban a sílövészet és a sífutás olimpikonjait fogják elszállásolni.

Szocsiban és környékén – amint az a beszámolóból kiderült – Európa jelenlegi leghatalmasabb építkezése és területfejlesztése zajlik. A házigazdák a Fekete-tenger partján fekvő üdülőváros elhagyatott, régen mocsaras területén építik fel a XXII. téli olimpiai játékok egyes létesítményeit a 2007-ben tett vállalásaikkal összhangban. Így a sportolók öt-tíz perces utazással, vagy akár gyalogosan el tudják majd érni a versenyhelyszínüket és modern, kényelmes szállásokon hangolódhatnak az ötkarikás megméretésekre.

Szocsi a téli sportok fellegvára lesz az olimpiát követően is, köszönhetően a világszínvonalú és csúcsminőségű létesítményeknek és környezetnek. A Fekete-tenger partja még télen is akár 15-18 Celsius fokkal és csodálatos napsütéssel várja az ideérkezőket, míg az akár 3000 méteresnél is magasabb hegyek 18-22 Celsius fokos különbséggel csábítják a síelni vágyókat. Rövid, egy-másfél órás autózás után a kellemes simogató napsütéses melegből mínusz nyolc-tíz fokos hidegben találják magukat a látogatók – így jövőre az olimpikonok is – fenn a havas hegyekben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik