Szocsi 2014: a hazaiak győztek a férfi sílövőváltók versenyében

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 16:54
null
Az utolsó lövészetnél még négy csapat is esélyes volt a végső győzelemre (Fotó: Action Images)
A férfi sílövők 4x7.5 km-es váltóversenyét rendezték meg szombaton az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet az Alekszej Volnkov, Jevgenyij Usztjugov, Dmitrij Malisko, Anton Sipulin összeállítású orosz csapat nyerte meg a németek és az osztrákok előtt.

 

Az első váltásnál a címvédő norvégok álltak az élen, tíz másodperccel a németek és 16-tal az oroszok előtt. Tarjei Bö öccsét, a mindössze 20 éves Johannes Thingnest indította útnak, aki első idényét tölti a felnőttek között. Így aztán nem csoda, hogy a német Daniel Böhm be is érte, s a lövészete is jobban sikerült. A második sorozathoz azonban együtt érkezett a két versenyző, sőt Usztjugov is felzárkózott hozzájuk.

Ez a lövészet azonban a norvégnak sikerült jobban – a németnek egy, az orosznak két póttöltényt kellett elhasználnia –, s a hátralévő sífutásban még rá tudott tenni egy lapáttal, így Ole Einar Björndalennek már 20 másodperc volt az előnye fél távnál, ám mögöttük négyfősre duzzadt az üldözők csoportja, miután a németek és oroszok mellé a szlovének és az osztrákok is felzárkóztak.

A 40 esztendős norvég legenda élt az előnnyel, és hibátlanul hozta a fekvő lövészetet, s bár kicsit ráérősen futott, ez megtérült második lövészeténél, mert ő ekkor is hibátlanul lőtt. Ugyanez csak a német Arnd Peiffernek sikerült az üldözők közül, aki viszont futásban is remekelt, és alaposan lecsökkentette a távolságot. A váltásnál Emil Hegle Svendsennek csak két másodperc volt az előnye Simon Schempp előtt.

Az első lövészetükig ráadásul Sipulin is csatlakozott hozzájuk, sőt az osztrákok és a szlovének is ott voltak közvetlenül mögöttük. Az éllovasok közül a norvég és a német egyet, az orosz kettőt rontott, így továbbra is kiélezett volt a helyzet, az utolsó lövészethez pedig négyen szinte egyszerre érkeztek.

Schempp és Sipulin nem hibázott, az osztrák Dominik Landertinger pedig egyszer. Svendsen viszont csúnyán ellőtte magát, sőt büntetőkörre is kényszerült, így a norvégok kiszálltak a dobogóért vívott harcból. A hajrában aztán az orosz faképnél hagyta a németet, s végül három és fél másodperces előnnyel ért elsőként a célba a németek előtt. Az osztrákoknak már félperces hátrányuk volt, míg a verseny zömében élen álló norvégok hátránya már majdnem egy perc volt a negyedik helyen.

Szocsi 2014
SÍLÖVÉSZET, FÉRFI 4x7.5 KM-ES VÁLTÓ
1. Oroszország 1:12:15.9 óra (0 büntetőkör + 8 póttöltény)
2. Németország +3.5 mp (0+2)
3. Ausztria +29.8 (0+7)
4. Norvégia +54.4 (1+5)
5. Olaszország +59.6 (0+11)
6. Szlovénia +1:27.2 (0+5)




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik