Milánó 2026: tizenkétezer kilométer és Olaszország legfontosabb turistalátványosságai várnak a fáklyaváltóra

2025.11.17. 15:49
null
(Fotó: Getty Images)
Tizenkétezer kilométert tesz majd meg a februári milánói-cortinai téli olimpia előtt a láng Olaszországban, ahol a váltófutók a legfontosabb turistalátványosságokat is útba ejtik.

A szervezők hétfőn közölték, hogy az ötkarikás szimbólum érinteni fogja a többi között a római Colosseumot, illetve a velencei csatornahálózat leghíresebb részét is (Canal Grande). A váltófutás ellátogat Palermóba és Nápolyba, hogy olyan helyekre is elvigye az olimpia szikráját, ahol a téli sportoknak nincs nagy hagyománya.

A városainkban megtett minden egyes lépéssel a sport világra gyakorolt hatását szeretnénk megmutatni, azt, hogy ezen keresztül hidakat építünk és falakat bontunk le” – mondta Giovanni Malago, a februári olimpia szervezőbizottságának elnöke.

A fáklyát jövő hét szerdán gyújtják meg a görögországi Olümpiában, Athénban december 4-én adják át az olaszoknak, a fáklya pedig két nappal később indul útjára. Karácsonykor Nápolyban lesz a láng, az újév a szintén délolasz Bariban „éri majd”, a játékoknak otthont adó cortinai régióba január 26-án érkezik. A futók minden nap 7.30 órakor indulnak, és a szerencsések mintegy 12 órán keresztül váltják egymást.

A téli olimpia február 6. és 22. között lesz, a fő megnyitóünnepséget a milánói San Siro Stadionban rendezi, míg Cortina d'Ampezzo egyidejűleg egy párhuzamos eseménynek ad otthont, amely bensőségesebb lesz.

 

Legfrissebb hírek

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
11 órája

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46
Ezek is érdekelhetik