Nem kellett rábeszélni sem a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), sem a Magyar Korcsolyázószövetség (MOKSZ) elnökét arra, hogy felmenjenek a Gyakorló Jégcsarnok jegére, igaz, ezúttal utcai cipőben lépkedett a pályán Gyulay Zsolt és Kósa Lajos, noha mind a ketten kiválóan korcsolyáznak.
Csütörtökön ők inkább csak a palánk külső oldalán voltak főszerepben, a jégen rövid pályás gyorskorcsolyázóink domborítottak – a MOB-elnök azért látogatott el a csapathoz, mert az egy amolyan „felvezetőnek” számító hollandiai verseny után nekivág a világnak, még inkább a kvótaszerzésnek, hiszen október 9-én Montrealban megkezdődik az a négy állomásból tartó kvalifikációs sorozat, amelynek a végén kialakul a milánói olimpiai mezőnye.
Benne remélhetőleg minél több magyar short trackessel.
A remény él, az esélyek is megvannak, s noha azok csökkentek azzal, hogy a válogatott legjobbja, Jászapáti Petra július közepén keresztszalag-szakadást szenvedett, így számára elúszott az újabb olimpiai szereplés, a társak nem állhattak le és meg – Nicky Gooch irányításával továbbra is elszántan és keményen küzdenek azért, hogy minél jobb formában harcolhassanak a kvótákért.
Az elnökök találkozóján, amelybe természetesen bekapcsolódtak a versenyzők is, valamint Gooch mellett Bánhidi Ákos, a szövetség gyorsasági ágazatának vezetője is és Knoch Viktor, a pjongcsangi aranyváltó egyik tagja, aki ma már edzőként dolgozik a csapat mellett, értelemszerűen a kvalifikáció és az olimpia szolgáltatta leginkább a témát.
Kónya Zsófia, akinek a milánói lehet a negyedik olimpiája, felelevenítette a korábbi kvótaszerzési nehézségeket, emlékeztetve mindenkit arra, hogy például a 2014-es játékokra a női váltó csak nehezen szerezte meg az indulási jogot, ám „természetesen” Knoch Viktor rögtön kontrázott a négy évvel későbbi történettel – emlékezhetünk: a később hazánk első téli olimpiai aranyát begyűjtő férfiváltó iszonyatos izgalmak árán, s némiképp a szerencsének is köszönhetően harcolta ki a kvótát.
„Elég magasra tettük a lécet, hiszen az előző két olimpiáról aranyéremmel térhettünk haza, sőt Pekingből elhoztunk két bronzot is, de inkább azt hangsúlyoznám, hogy Torino, vagyis 2006 óta mindig szereztünk pontot, s jó lenne, ha ez a sorozat nem szakadna meg. Jászapáti Petra sérülése miatt egyéniben csökkentek az esélyeink, de én a női váltó kapcsán látok esélyt a jó szereplése” – szögezte le Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke.
Gyulay Zsoltot lenyűgözi a sebesség |
– MOB-elnökké választása után nem sokkal már utazott is, mégpedig Pekingbe, a téli olimpiára, ahol a magyar rövid pályás válogatott egy aranyat és két bronzot szerzett – ilyen kimagasló eredményre ezúttal minden bizonnyal nincs esély, mégis, a Magyar Olimpiai Bizottság hogyan tekint a februári csúcseseményre? – A két világklasszis, vagyis a Liu testvérek távozása után újabb veszteség érte a csapatot, hiszen az Európa-bajnok Jászapáti Petra keresztszalag-szakadást szenvedett, így nem lehet ott Milánóban – mivel tudta biztatni a csapat többi tagját? – A palánk mellett végignézte a csapat edzését, hogy tetszett? |