Rp. gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a montreali vk-n

2023.10.28. 08:15
null
Eddig remekül szerepel a magyar női váltó (Fotó: Getty Images)
A második montreali világkupaverseny selejtezőiben különösen 1000 méteren futottak jól a magyar short trackesek, négyen is a negyeddöntőben folytathatják. Női váltónk bejutott az elődöntőbe.

A hat állomásból álló világkupa-sorozat első két fordulóját már-már hagyományosan a tengerentúlon rendezik, ebben az szezonban mindkét viadalnak Montreal ad(ott) otthont.

A második vk-viadal selejtezős napján 500 méteren a férfiaknál a nagyszámú induló mögött selejtezőt és előfutamot is rendeztek, sajnos a mieink (Nógrádi Bence, Csizmadia Márk, Tiborcz Dániel) elvéreztek a sprintszámban – akárcsak a hölgyeknél Bácskai Sára Luca és Tóth Eszter, Kónya Zsófia viszont időeredményének köszönhetően bejutott a negyeddöntőbe.

Ezer méteren szintén két kör várt a férfiakra, s bár az elsőből még mindhárom magyar, vagyis Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel és Jászapáti Péter is továbbjutott, az előfutamból ez már csak Jászapátinak sikerült.

A nőknél Somodi Maja, Kónya Zsófia és Bácskai Sára Luca is remekül futott, mindhárman a negyeddöntőben folytathatják vasárnap.

A világkupa-sorozat sajátossága, hogy minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, ez ezen a montreali hétvégén az 1500 méter.

Az első 1500-as viadalon Sziliczei-Német Rebeka időeredményének köszönhetően szombaton az elődöntőben folytathatja, Végi Diana Laura és Somodi Maja nem jutott tovább.

A fiúknál Jászapáti Péter futamgyőzelemmel lépett tovább, ugyanebben a futamban Bontovics Balázst kizárták.

A második 1500-as verseny Tóth Eszternek sikerült jól, elődöntőbe jutott, a leghosszabb távon itt is induló Sziliczei-Német Rebekának és Végi Diana Laurának ez nem sikerült. Bontovics Balázs és Csizmadia Márk szintén kiesett.

Azok, akik egyenes ágon nem jutottak tovább, a szombati és vasárnapi reményfutamokból, melyeket mindig a döntős program előtt, vagyis délelőtt rendeznek meg, még visszaverekedhetik magukat a legjobbak közé.

Negyeddöntős futamában Dél-Korea és az Egyesült Államok mögött a harmadik helyen ért célba a Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel összetételű vegyes váltó, így nem jutott be az elődöntőbe.

A Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású női csapat a hollandok mögött második lett a negyeddöntőben, így szombaton az elődöntőben folytathatja – Kína, Dél-Korea és újra Hollandia „társaságában”.

A Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel összetételű kvartett ötös futamba kapott besorolást, a harmadik helye (Dél-Korea és Belgium mögött) nem ér elődöntőt.
Szombaton 500, az egyik 1500 méteren és a vegyes váltóban avatnak érmeseket Montrealban.

Liu fivérek: hibátlan mérleg
Továbbra is jó formában vannak a Liu testvérek: mind ötszáz, mind ezer méteren a negyeddöntőbe jutottak – ezen a távon két kör várt a férfiakra, Shaolin és Shaoang is gond nélkül vette az akadályokat.
A két testvért a soraiban tudó kínai vegyes váltó futamgyőzelmet aratott a negyeddöntőben, így elődöntőbe jutott, akárcsak a férfiváltó, amelyben csak az idősebbik fivér lépett jégre.
Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
20 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Liu Shaoang a 6., kanadai győztes 500-on, Fontana érmek számában az olimpiák ötödik legeredményesebb sportolója lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 22:01

Moon Wonjun bemozdult a rajtnál, kizárták az 500 méter negyeddöntőjében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 20:18
Ezek is érdekelhetik