Alpesisí-vk: Kilde nyerte a második kitzbüheli lesiklást

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 15:29
null
Kilde nyerte a második kitzbüheli lesiklást (Fotó: Getty Images)
Aleksander Aamodt Kilde nyerte meg a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának második kitzbüheli lesiklóversenyét.


A szakági vk norvég éllovasa pénteken majdnem hatalmasat bukott, de nagy mentéssel visszanyerte egyensúlyát, ez azonban nem befolyásolta a szombati hozzáállását: a rá jellemző nagyon erőteljes síeléssel jött le a klasszikus pályán és 67 századmásodperccel megelőzte Johan Clareyt. A 42 éves francia, aki a tavalyi olimpián ezüstérmes volt ebben a számban, kettővel korábban remek eredményt ért el, volt esélye rá, hogy pályafutása során először vk-győzelmet ünnepelhessen, de Kilde miatt ez ezúttal sem jött össze neki. Tíz vk-n végzett dobogós helyen, ebből kilencszer lesiklásban, de egyszer sem sikerült győznie.

A harmadik helyen az amerikai Travis Ganong zárt.

Ezzel a versennyel fejezte be pályafutását Beat Feuz: a 35 éves svájci síelő, aki 2017-ben St. Moritzban világbajnok, tavaly Pekingben olimpiai bajnok volt a leggyorsabb számban, pénteken 28., szombaton 16. lett. A vk-sorozatban 16 győzelmet gyűjtött be, 13-at lesiklásban, hármat szuperóriás-műlesiklásban. Négyszer nyerte meg a szakági világkupát. Utolsó versenyén a vk-futamainak számára utaló 217-es rajtszámmal siklott le a pályán.

Az izraeli színekben szereplő Szőllős Barnabás a 47. helyen végzett, egy brit síelőt előzött meg a leérkezők közül. Az 58 fős mezőnyben ketten nem indultak el, nyolcan pedig nem tudták teljesíteni a pályát.

Az ausztriai helyszínen vasárnap műlesiklásra kerül sor.



ALPESISÍ-VILÁGKUPA (Kitzbühel)
LESIKLÁS

1. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 1:56.90 perc
2. Johan Clarey (francia) 1:57.57
3. Travis Ganong (amerikai) 1:57.85

A szakági vk állása 8 verseny után (még 3 van hátra)
1. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 620 pont
2. Vincent Kriechmayr (osztrák) 464 pont
3. Marco Odermatt (svájci) 386 pont

Az összetett vk állása 22 verseny után (még 17 van hátra)
1. Marco Odermatt (svájci) 1186 pont
2. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 961 pont
3. Vincent Kriechmayr (osztrák) 677 pont

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
10 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
2026.02.03. 18:17

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 16:48

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04
Ezek is érdekelhetik