Alpesi sí: az olimpiai bajnok Ledecká kihagyja még a vb-t is

2023.01.23. 20:03
null
Ester Ledecká visszatérése még várat magára (Fotó: AFP)
Tovább várat magára Ester Ledecká háromszoros olimpiai bajnok cseh alpesi síző és hódeszkás visszatérése, aki még a februári alpesisí-világbajnokságot is kihagyni kényszerül.

 

Csapata hétfői közleménye szerint bár Ledecká rehabilitációja megfelelő ütemben halad, orvosa tanácsát követően a franciaországi világbajnokságon – amelyet Courchevel Meribelben rendeznek – még nem indul, és csak a szezon későbbi időszakában tér vissza.

„Fizikailag remek formában vagyok, de nem szabad elkapkodnom a dolgot” – utalt Ledecká a visszatérésre.

A 27 éves sportoló még a nyáron, egy edzésen szenvedett kulcscsonttörést, majd másodszor is meg kellett műteni, mert felépülése nem az elképzelései szerint alakult. Előbb úgy tervezte, hogy 2022 végére ismét versenyezni fog, de azt már december elején közölte, hogy visszatérésére csak 2023-ban kerülhet sor.

A világbajnok és világkupagyőztes Ledecká a 2018-as téli ötkarikás játékokon a női alpesi sízőknél szuper-óriásműlesiklásban, a hódeszkásoknál pedig párhuzamos óriás-műlesiklásban diadalmaskodott, ezzel az első nő lett, aki egy téli olimpián két sportágban is olimpiai bajnoki címet szerzett. Tavaly indult a Pekingben rendezett olimpián is, ott ötödik lett szuper-G-ben és negyedik alpesi összetettben, snowboardban pedig ismét ötkarikás aranyérmet érdemelt ki.

Legfrissebb hírek

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16
Ezek is érdekelhetik