Rp. gyorskorcsolya: negyedik a vegyes váltó az almati vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.12.10. 13:51
null
A fináléra Talabos Attila bekerült a vegyes váltóba (Fotó: Földi Imre, archív)
Közel járt a dobogóhoz a magyar vegyes váltó az almati világkupaversenyen, a csapat végül a negyedik helyen ért célba.


Remek szereplés Almatiban, s itt leginkább a vegyes váltót kell kiemelni a szombati nap kapcsán, hiszen a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Tiborcz Dániel, Nógrádi Bence összetételben futó vegyes váltó bejutott a döntőbe – az elődöntőben a dél-koreaiak mögött végzett a második, továbbjutó helyen a magyar kvartett.

A fináléra változott a csapat összetétele, Jászapáti, Kónya és Nógrádi mellett Talabos Attila lépett jégre: a magyar váltó a negyedik helyen ért célba.

A Jászapáti, Kónya, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású női váltó alig maradt le a második hollandoktól az elődöntőben – a harmadik pozíció azt jelenti, hogy vasárnap a B-döntőben léphet jégre a csapat.

A férfiváltó, amelyik szombaton Nógrádi, Talabos, Tiborcz, Varnyú Alex összetételben futott, neve elé-mellé szintén a hármas került az elődöntő végén, így aztán a kvartett is a B-döntőben folytathatja vasárnap.

Egyéniben két magyar érdekeltségű számot rendeztek szombaton Almatiban: Kónya Zsófia 1000 méteren nem jutott tovább a negyeddöntőből, míg Sziliczei-Német Rebeka 1500 méteren a B-döntőbe jutott az elődöntőből időeredményének köszönhetően, ahol a harmadik helyen ért célba, ez összesítésben a 11. helyet jelenti.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, ALMATI
Magyar érdekeltségű eredmények. Nők. 1000 m:
1. Sarault (kanadai), ...13. Kónya Zsófia. 1500 m: 1. Schulting (holland), ...11. Sziliczei-Német Rebeka. Vegyes váltó: 1. Dél-Korea 2:40.301, ...4. Magyarország (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Nógrádi Bence, Talabos Attila) 2:41.166

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
16 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
2026.02.05. 11:40

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik